Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lassú tervezés Karácsonyig

2011.11.16

Lassú tervezés Karácsonyig

 

Az ünnepi készülődés nálam elsősorban azt jelenti, hogy a lelkemet öltöztetem díszbe. Akkor van díszbe öltözve a szívem, amikor belül békésnek, nyugodtnak érzem magam, van elég időm az ünnep lényegével, Jézus születésének jelentőségével, a Szeretettel foglalkozni. Mert erre is időt kell szánni, és abból néha igencsak kevés jut a készülődés hevében. Nincs más megoldás, ki kell szorítani, meg kell tervezni előre mindent, hogy erre is jusson elegendő idő.  A belső nyugalmat az ünnepre időzítem, hogy azt akkor majd maradéktalanul átélhessem. Ez persze nem fog menni abban az esetben, ha körülöttem a dolgok nincsenek rendben, hiszen amint bent, úgy kint. Amilyenek a külső körülményeim, olyan leszek én is belül. Ha a lakásom rendetlen, ha elintézetlen ügyeket, munkát hagyok hátra, csöpög egy csap, kacatok vesznek körül, fáj a fogam és halogatom az orvost, vagy ha bármilyen apró aggodalom is elvonja a figyelmemet, már nem lesz az igazi. Ezeket próbálom tehát kiszűrni. Már sok-sok évvel ezelőtt beláttam, hogy semmi helye a kapkodásnak, az utolsó napokra időzített bolondokházának, és egy csöpp előrelátással, előregondolkodással teljesen kényelmesen megszervezhető, elintézhető minden, és még a pihenésre is jut időm. Úgy 20 évvel ezelőtt, egy kismama klubban kaptam egy nagyszerű listát, ami ezen Karácsonyi előkészületi teendőket szépen hétre, napokra lebontva mutatta be. Hatalmas segítség volt akkoriban nekem, kezdő anyukaként, de azóta is ezt az elvet követem, és eszembe jutott, hogy igazán érdemes ezt másokkal is megosztanom. Nos íme, egy lehetséges forgatókönyv, hogy minden időben elkészüljön, és a lelkünk is fölkészülhessen nyugalomban az ünnepre.

A lényeg abban áll, hogy egy sor dolgot előre és/vagy apránként  is meg lehet csinálni, és így valóban csak a frissen készíthető ételek, és a karácsonyfa állítása, díszítése marad az utolsó napokra.  

 

Karácsony előtt 5 héttel:

Ez a hét legyen a tervezés időszaka, készítsünk listákat!

- Írjuk össze, hogy kit szeretnénk megajándékozni, és mivel! Ha saját magunk készítünk ajándékot (bon-bon, saját összeállítású zenei CD, aprósütemény, gyöngyékszer, rajzok, festmények, kézzel gyártott szappanok, gyertyák, potpourri,…ki mihez ért, vagy érez kedvet…), akkor a hozzávalók listáját is készítsük el, és akár a beszerzésüket is elkezdhetjük. Ha van ezek között olyan, amit internetről, vagy máshonnan rendelünk, akkor ezt máris megtehetjük, hogy időben meg is érkezzen.

- Tervezzük meg a karácsonyi menüt, keressünk recepteket! Gondoljuk át, és a listán jelöljük be azokat az ételeket, amelyeket előre el lehet készíteni, le lehet fagyasztani. Tervezzük meg, hogy ezek elkészítésével mikor szeretnénk foglalkozni. – (Én pl. minden évben készítek kókusztekercset, ami bekerül a fagyasztóba Karácsonyig.  A beiglit feltekerve ugyanígy lefagyaszthatjuk, és már csak sütni kell majd Karácsonykor. ) – Fontos! Ne akarjuk túlvállalni magunkat, sem főzésben, sem evésben. Ugyanaz az egy gyomrunk van Karácsonykor is, mint év közben, ne nehezítsük meg a dolgát, ne terheljük túl, és ne nehezítsük meg a magunk dolgát sem fölöslegesen. Csak annyit vállaljunk, amennyit kényelmesen el tudunk végezni, kapkodás, idegeskedés , hajnali fölkelés nélkül. Nincs értelme teljesen lefárasztani magunkat bonyolult, időigényes vagy nehezen elkészíthető ételekkel. Szeressük önmagunkat annyira, hogy nem tesszük ki magunkat túlzott idegeskedésnek, sietségnek. Nincs verseny, nem kell túlszárnyalni senkit, és erre senki nem is kért meg minket, és nem is várja el tőlünk. Tehát nyugi, a kevesebb néha több! Tervezzünk mindent mértékkel!

- Amennyire csak lehet, nézzük át készleteinket a háztartásban, írjunk listát a szükséges bevásárolnivalókból. Külön lapra írjuk a tartós élelmiszereket, és vegyszereket, és külön papírra a frissen beszerzendőket. A tartós élelmiszerek bevásárlását ugyanis akár már most is elkezdhetjük.

- Jó még időben átnézni, hogy minden ünnepi ruha rendben van-e, jó-e még ránk, van-e közöttük javítani való? Most még időben megvarrhatjuk, átalakíthatjuk, vagy kidíszíthetjük. Ugyanígy a cipőket, harisnyákat, kiegészítőket  is nézzük át!

- Még időben gondoljuk végig azt is, hogy milyen programot, családlátogatást tervezünk, de ugyanígy az elvégzendő házimunkákat is, hiszen ezek időt igényelnek,amikor mást nem tudunk majd csinálni.

- Az adventi koszorúról is ideje gondoskodni, megnézni,hogy jó-e a tavalyi, vagy cserélni kell –e a gyertyát, venni kell –e hozzá bármit.

 

Karácsony előtt 4 héttel:

- Megkezdődött az Adventi időszak, egy-két lakásdísszel teremtsük meg hozzá a megfelelő hangulatot.

- Az elkészült listák alapján elkezdhetjük a kivitelezést. Kezdjük el a bevásárlásokat, vegyünk meg apránként minden tartós élelmiszert, háztartási vegyiárut (olaj, cukor, liszt, sütőpor, vaníliás cukor, dió, mák, fűszerek, borok, üdítők, víz, gesztenyemassza, kakaó, szaloncukor, alufólia, sütőpapír, aszalt gyümölcsök, mazsola, kókuszreszelék, konzerv vagy fagyasztott zöldségek, mosogatószer, szalvéta, szemeteszsák,…), töltsük fel a raktárainkat mindenből, nem elfelejtve a wc papírt, papírzsebkendőt sem. Arra törekedjünk, hogy lehetőleg az ünnepek idején ilyesmiért már ne kelljen boltba menni, és ne kösse le figyelmünket semmilyen hiány.

- Ugyanígy nézzük át házi patikánkat is, legyen otthon elegendő kamillatea, láz és fájdalomcsillapító, kötszer.

- Kezdjük meg a lista alapján az ajándékok megvásárlását, elkészítését.

- Ezen a héten minden további nélkül elvégezhető a nagytakarítás. Ezt sem kell egyszerre elvégezni, de minden napra beosztva egy –egy zugot vagy szobát, szépen rendet rakhatunk, ágyaink alját, szekrények tetejét leporolhatjuk, kiválogathatjuk a nem használt holmikat, tárgyakat. Egy szép napsütéses délelőttön pedig, ha eddig még nem tettük volna meg, az ablakokat is megmoshatjuk a függönyökkel egyetemben.

- Ideje átgondolni, hogy Mikulásra veszünk-e valamit a gyerekeknek, és el lehet kezdeni összeállítani a kis csomagokat is.

 

Karácsony előtt 3 héttel:

- A múlt hét elég fárasztó volt, ideje egy kis kényeztetésnek is.  Jelentkezzünk be a fodrászhoz, kozmetikushoz.

- 6-án-án reggelre legyenek a cipőkben a Mikulás csomagok!

- Folytassuk  a bevásárlást, vegyük meg a csomagoláshoz szükséges kellékeket, (díszcsomagoló papír, tasakok, szütyők, dobozkák, cellux, kötőző, szalag, …), és nézzük át a lakásdíszeket is, égősort, gyertyákat, hogy rendben vannak-e.

- Ideje elkészíteni a saját készítésű ajándékokat is, és a csomagok dekorációjához a gyöngy vagy papírfigurákat.

- Ha volt a terveink között aprósütemény készítése,  akkor a hét vége felé elkezdhetjük ezek sütését. Kíválóan eláll a vaníliás kifli, zárt dobozban a mézeskalács, én ilyenkor készítem a kókusztekercseket, és fagyasztok le beiglit. Közben  persze ünnepi zenét hallgatok.

- Ez egy viszonylag laza hét, belefér még bőven, hogy a terítéken is elgondolkozzunk, ellenőrizzük a terítőket, asztaldíszeket.

- Akinek van otthon esetleg kisállata (akváriumi halak, hörcsög, kutyus, macska, madár…), ott érdemes ezen a héten rendbe rakni az almot, vagy megvenni elegendő mennyiséget belőle, kitakarítani az akváriumot, kalitkát. Gondoskodjunk nekik is elegendő ennivalóról. Nagyobb háziállatoknál ugyanígy.

 

Karácsony előtt 2 héttel:

- Ismét sűrűsödnek a tennivalók, a házimunkákból hátra van még az ágyneműcsere, majd a vizesblokkok alapos vízkőtelenítése, fertőtlenítése, konyha rendbetétele, zsírtalanítás, konyhaszekrények tetejének lemosása.

- Folytassuk a tartós aprósütemények készítését, ha lehet, vonjuk be  gyerekeket is, majd esténként kezdjük el az ajándékok csomagolását.

- Nézzük át az ünnepi CD-ket, válogassuk ki őket az ünnepre, és persze hallgassuk őket a házi munkák közben.

- Ha Karácsonyfára magunk készítünk díszeket , ideje elkezdeni ezekkel foglalkozni, felfűzni a kukoricafűzért, szaloncukrot, habkarikákat, egyéb papír, szalma vagy gyöngydíszeket.

- Gondoljuk át, van-e olyan étel, ital, egyéb más, amit rendelnünk kell. Ezen a héten ezt mindenképpen el kell intézni.

- A ruháink folyamatos mosásáról se feledkezzük meg, ne maradjon szennyes az ünnepekre, éppen elég halmozódik fel majd azutánra így is.

- Akinél van, ezen a héten a kültéri díszvilágítást mindenképpen szerelje fel, ha eddig nem tette volna.

- Ideje karácsonyfa után is nézni, még elég nagy a választék, ne a legutolsó kórót vegyük meg 24-én. Én egyébként műfa pártoló vagyok, valahogyan nem bírom nézni, amint az élő fa elpusztul a nagy ünneplés derekán.  Jó a földlabdás, visszaváltható, vagy az ünnepek után kiültethető változat is.

 

Karácsony előtt 1 héttel:

- Ha eddig minden rendben ment, még a tennivalók közepette is jutott időnk esetleg egy színházi látogatásra, közös korcsolyázásra, szánkózásra, vagy csak egy jó termálfürdőzésre, adventi vásárban eltöltött esti sétára forraltborral, vagy év végi munkahelyi partira elmenni. Erre a hétre ilyesmit már ne nagyon tervezzünk.

- Itt az ideje alaposan átgondolni az utolsó simításokat. Sort kell keríteni még egy utolsó porszívózásra is, de mivel a lakásban már szinte minden rendben van, ezzel igen hamar végzünk.

- Most lehet elkészíteni azokat a süteményeket, amelyeknek jó, ha állnak pár napig (mézes zserbó, zserbó, rumos szelet…).

- A friss hozzávalók beszerzése és a friss ételek elkészítése következik. - Aki töltött káposztát szokott főzni, az ünnep előtt 1 héttel már ezt is elkészítheti, ha hideg van, sokáig eláll a teraszon is. Halért, pulykáért csak 23-án menjünk a boltokba. Megvehetjük a friss zöldségeket, krumplit, almát, tojást, leveszöldségeket…és apránként minden egyebet is.

- 22-én be kell fejezni az ajándékok csomagolását, és esetleg szállítását is.

- A karácsonyfát talpba állítjuk még 23-án, és akár fel is díszíthetjük. Időnk függvénye szerint ezt 24-én délelőttre is halaszthatjuk, főleg ha van ráérő segítségünk a családban.  - Ezen a napon még mindig lesz friss áru, amiért menni kell (tej, kenyér…).

- 24-én délelőtt az ünnepi menüt megfőzhetjük készre, és megteríthetjük az ünnepi asztalt is, hogy délután már csak magunkkal  tudjunk törődni. Kell egy kis lazító fürdőzés, majd egy rövid séta egy Pásztorjátékra a templomba a gyerekekkel. Ez már a ráhangolódás és az ünnep szerves része, hogy a Szentestét boldog nyugalomban tölthessük.

 

 

Ezen sorokkal és javaslatokkal kívánok mindenkinek kellemes adventi készülődést! Legyen nyugodalmas, boldog ünnepetek!

V.Ildikó

 -----------------------------------------------------------------------------

Kapcsolódó téma:

https://leleklanc.eoldal.hu/cikkek/muveszetek_-kultura/advent.html

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:))

(Ildikó, 2011.11.23 07:26)

Minidg bízom abban, hogy legalább 1 embernek a segítségére vagyok, brámiről is írjak. Köszönöm a visszajelzést Nashita! :))

tetszett

(Nashita, 2011.11.21 12:44)

Köszönöm, Ildi :)