LÉLEKLÁNC

Igen ezek felettébb érdekes dolgok, és egyetértek.

azt érzem, hogy ilyenkor már döntés kérdése. Ha akarok tartozni egy közösséghez, akkor a Mindenható, hozzásegít a formához. Talán az eredeti képnél maradva, körül lehet ölelni a palackot, áteresztővé tenni...De vezető nem lehet az ember. De talán nem is kell szakadásig vinni a különbségek hangsúlyozását, a közös rezonanciának viszont meg kell lenni, ami által Élet hatja át az együttlétet.
Emberi ésszel/szívvel ezek titkok. de ahogy haladunk...a csodák, a tiszta szív mutatják kinek-kinek a saját útját

"Megkísérelsz hozzáadni többet ahhoz, akinek gondolod magadat? Megrögzötten igyekszel a következő pillanat felé és az az utánira, remélve, hogy találsz majd valami beteljesedés érzést?" (T)
Amikor csak a jövő felé mész, elveszted önmagad. Eltűnni a pillanatban. Istenre bízni magunkat. Pont akkor, amikor görcsbe köt az elégtelenség érzése, a készenlét kényszere. Pont akkor, amikor elvállaltál valamit, és meg kell lenni. Addig, amíg még megteheted, amíg még van visszaút. Ha nem, végig kell menni, nem tudsz kilépni. A végén, ha már nem bírod a feszülést, megadod magad. akkor átölel Isten. Ezt a gesztust ismerik az egyházak - az önátadást, krízis idején. De ebben az áramlásban lehet élni is.
Ebben a megállni tudásban segíthetnek talán mód-szerek. De egy erős megállj, jó pár perces gondolattalanság, visszahozhatja az embert önmagához. Ezekről kellene beszélni

A vallási közösségek nem fogadják be a renitenseket - ld. Mello. De ha megfelelő hitelességgel erővel képviselik Istent, akkor új közösséget alakul ki körülöttük - ld. Mello
Amikor egy vallási közösséghez szeretnénk tartozni, de már szinte a világvallásban élünk, olyan érzésünk lehet, mintha egy kiszabadult szellemet kellene visszagyömöszölni a palackba. De Isten minden dologban ott van, és egy vallásokat átfogó lélek ezt tudja, tudja, hogy nem csak "Jézus utján" :) lehet elérni. Hisz pont ez a Vele való találkozás a pillanatban nem függ vallástól. Az ember ilyenkor tapasztalja, hogy az egész egy nagy Egység. Az un. Krisztusi Jelenlét oly módon működik, hogy a lényege bele van kódolva az emberiségbe, még akkor is hat, működik, amikor nem vallja meg az ember, de a belsejéből természetes módon a Lényeget élheti meg egy muszlim is pl.: a Szeretet megváltó Hatalmát. És ez az, ami abban a pillanatban adhatja az Erőt, hogy megálljak, abban a görcsben, s mégis teret tudjak adni a "semminek" - Neki

Szia, most értem haza a szabadságról, csak most tudok válaszolni, illetve továbbgondolni. Érdekes nagyon amit feszegetsz, és azzal valahol nagyon egyetértek, hogy aki felébredt, annak az intézményesített vallásra nincs igazán szüksége. Ami nem jelenti azt, hogy nincs szüksége további tanításra, további fejlődésre és nincs szüksége olyan közösségre, ahol a hitét megélheti. Miközben a vallási közösségek szerepe éppen ez. Közösség teremtés, és a tanítások megélése, gyakorlatba való átültetése, és természetesen az ébresztés. Ez lenne a küldetésük pontosan. Én azt hiszem, hogy túl nagy az apparátus, és így sok már az emberi sallang a vallásokban, egyházakban, valahogy a sok bába közt elveszik a gyerek. Ezért sorvad olyan sok egyház. Nem tudják betölteni szerepüket. Talán a kötöttségek, merevségek felvállalása is gondot okoz a híveknek. A világ másfelé megy. Mármint a sártán vezette világ. Az árral szemben úszni meg mindig nehezebb volt, mint azzal egyirányba, de csak a döglött halat viszi a víz.....- Most hirtelen azért az jutott eszembe, hogy mégis-mégis, mondjuk a Léleklánc fenn tudna-e maradni 2000 évig, több millióra növelve a látogatottságát? Oda próbálok kilyukadni, hogy azért az egyházak, vallások szerepe az ébredésben még mindig óriási, de nagyon lassú. Aki csak abból akar megtisztulni, felébredni, annak ez tökéletesen nem fog sikerülni.....kellenek a gyakorlati ismeretek is, egy kis pszichológia, önismeret, mert enélkül nem megy. Aki nem érti önmagát és másokat, az nem tud előbbre lépni, ébredni. Annak a szeretet egy begyakorolt rítus lesz, és nem tud elmélyülni, szívből jönni belőle. - A téma nagyon bonyolult és összetett egyébként.

A.de Mello-ról meg annyit, hogy ő egy amolyan világvallás gyakorló volt, mert mindenbe belekostólt rendesen. Hiába volt Jezsuita eredetileg, ő sem tudott megelégedni ezzel az eggyel, és tovább lépett. Ismerte e buddhizmust, hinduizmust ugyanúgy mint a kereszténységet. Írásai ezért is olyan sokfélék. Tükröződik bennük már az az igény, hogy kihámozza a vallásokból a használhatót, és az is hogy gondolkozni próbál. Ez is egy megoldás egyébként: megismerni többfélét, és rájönni, hogy mindenben sok jó van, és a sok jót egyedivé lehet tenni összegyúrva magunkban.

Igen, ez biztos, hogy élhetőbb. De amit én feszegetek egy teljesen más „dimenzió”. Egy felébredt lélek hogyan élheti meg vallásosságot. Lehet-e lélekébredésre nevelni vallási kereteken belül, mit jelent a felébredt lélek egyáltalán.
Az ambíciótól az értelemig filmben is láttunk erre a kérdésre megközelítéseket – mármint „felébredni”.
Tulképpen a hivatalos jezsuita állásfoglalás szerint is több szempontból kifogásolható a de Mello szemlélete. De ezzel szembetalálkozik azt hiszem mindenki aki felébredt egy vallás keretein belül. Ui. nem lesz igazán szüksége a vallásra - a vallási előírások teljesítésére ahhoz, hogy Istent megtapasztalja. Azért, hogy a közösségben maradjon, elkezdi keresni a lehetőségeket, megalkuszik, de igazán már „hivatalosan” nem számít követendő példaképnek, hiszen „szabad”.
Ez az ami azt hiszem minden szervezett rendszeren belül felmerül.

Terami, a vallásokkal kapcsolatos kérdésedre azt hiszem talán ez a kis rövidke történet lesz a válasz. Nekem nagyon tetszett:

http://www.eromerito.eoldal.hu/cikkek/tanitas/ovakodjatok-.html

ennek így nem sok értelme van, hogy "miért nem". nem célom a vallások bántása. Ami igazán foglalkoztat, hogyan lehetne áthatni ezzel a lehetőséggel, amely megsokszorozná az Isten nevében élők számát úgy, hogy mindenki a maga virágzásában gyönyörködve alkotna a többiekkel - Isten nevében, kimondva, kimondatlanul.
Hogy egy kereszténynek, muszlimnak ne kelljen úgymond "kitérni a hitéből ahhoz, hogy "megtalálja" Önmagát, hogy valóban érezhesse a Mindenható jelenlétét. Mert sokan vannak, akik megérezve a Lelkük hívását menekülnek az esetleges kongó szavaktól...Pedig ez lehetne másképp is.

Röviden: Önmagunkra találhatunk a gondolattalanság, a Jelenlét megélése által.
Az Espavon idéztek egy „mesét”mostanában. A szamarak bolygójáról. A szamarak felismerve, hogy a szamárbőr csak egy jelmez, angyalbőrbe bújtak. De volt egy kis szamár, akinek nagyon nehezen ment a dolog, a többiek kigúnyolták addig-addig, amíg már nem is akart semmi lenni … csak önmaga.

Az önmagunkra találás vagy azt hiszem inkább önmagunk előbukkanásának hagyása velejéig megrázza az embert – mármint az egót.
Tollénak van egy előadássorozata, amely mély nyomot hagyott bennem: Az Örökkévaló megérintése.
Akkor értettem meg, hogy ez az áldottnak érzett állapot, a beteljesültség furcsa létezés-érzése, az Önazonosság gyökér-érzése mind a Teremtő megérintéséhez visznek közel.
Akkor mi szükség a vallásokra?!
Vagy fordítva: a vallásoknak ez lenne a feladatuk, hogy elvezessék a keresőt Istenhez.
Hogyan? Miért nem? Ez a kérdés azóta is foglalkoztat, és most olvasva ezt a mélyértelmű írást, újra felmerült.
Ez nem jelenti azt, hogy a vallásos embernek ne lenne Isten-élménye – sőt. De lehetne ebben élni, teremteni, valóban lehozni a mennyet :)