Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tartalom vagy forma?

2011.07.26
Eckhart Tolle - Az emberi létezés legfontosabb dimenziója
 
A gondolatnál mélyebben...
 
Azért vagyunk itt, hogy megtaláljuk azt a dimenziót magunkban, ami mélyebb a gondolatnál.
Ez a tanítás nem nyugszik tudáson, érdekes tényeken vagy új információkon. A világ már tele van ezekkel. Sokféle gombot meg tudsz nyomni megannyi eszközön, amik rendelkezésedre állnak és máris megkapod az információt. Fuldokolsz az információban.
És végső soron mi a lényege ennek? Több információ, több dolog, több ebből, több abból. Megfogjuk-e találni az élet teljességét több dolgon keresztül, valamint hatalmasabb és nagyobb bevásárló és sétáló utcákban?
Megfogjuk-e találni magunkat a gondolkodó és analizáló képességünkön keresztül és azzal, hogy felhalmozunk több információt és több dolgot? Ez a ’több’ meg fogja-e menteni a világot? Ezek csak formák.
Azt soha nem tudod a forma szintjére hozni. Soha nem fogod eléggé jól megszervezni és felhalmozni a formákat, amikről azt hiszed, hogy szükséged van rájuk ahhoz, hogy teljesen önmagad legyél.
Néha azért rövid időszakokra meg tudod tenni. Hirtelen megtalálsz mindent, ami működik az életedben. Az egészséged jó, a kapcsolataid nagyszerűek, van pénzed, tulajdonaid, szeretnek és tisztelnek mások.
De nemsokára valami elkezd eltűnni itt vagy ott, vagy az anyagiak vagy a kapcsolatok vagy az egészséged, munkád, élethelyzeted. Ez a természete a formák világának, itt semmi sem állandó sokáig – ezért az újra elkezd szétesni.
A hang a fejedben soha nem marad csendben és ez válik azzá a civilizációvá, ami a forma megszállottja. Ezért nem tud ’ez’ semmit az emberi létezés legfontosabb dimenziójáról. A szeretetről, a csendről, a formanélküliről, az isteniről.
Mit nyersz azzal, ha megszerzed az egész világot, és elveszíted önmagadat?
Azt mondták egyszer: Két út vezet a boldogtalansághoz: ha nem kapod meg, amit akarsz, és ha megkapod, amit akarsz.
Amikor az emberek elérik azt, ami a világ szerint kívánatos – vagyon, elismertség, jólét és egyéb eredmények, még mindig nem boldogok, vagy ha mégis, nem sokáig. Nincsenek békében önmagukkal. Nincs tökéletes biztonságérzetük, nincs bennük megnyugvás.
Az eredményeik nem adják meg számukra azt, amit igazán kerestek önmagukban. Nincs meg az az érzés, hogy gyökeret vertek az életben, vagy ahogy ezt Jézus nevezte az élet teljességében.
A jelen pillanat formája a bejárat a formamentes dimenzióba. Ez egy szűk kapu, amiről Jézus is beszélt, ami elvezet az élethez. Igen nagyon szűk, csak ez a pillanat az.
Ahhoz, hogy megtaláld, szükséges felgöngyölítened az életed kéziratát, amin az élettörténeted íródott, a múlt és a jövő. - A könyvek létezése előtt ilyen tekercsek voltak, amiket elolvasás után egyszerűen csak feltekertél.
Tehát rakd félre a történetedet, ez nem az, aki te valójában vagy. Az emberek általában úgy élnek, hogy teherként cipelik a múltat és a jövőt, a személyes történetük terhét, és közben remélik, hogy beteljesítik magukat majd a jövőben. Ez nem fog megtörténni, tehát tekerd fel a régi kéziratokat. Legyél kész rá.
Ezt a problémát nem tudod megoldani gondolkozással, azzal csak további problémákat teremtesz. A megoldás mindig megjelenik, mikor kilépsz a gondolkodásból, csendessé válsz és teljesen jelen vagy, még ha csak egy pillanatra is. Majd egy kicsit később mikor a gondolat visszajön, hirtelen egy kreatív felismerés jön, ami előtte nem volt ott.
Engedd el a túlzott gondolkodást és meglátod, hogyan változik meg minden. A kapcsolataid megváltoznak, mert nincs igényed arra, hogy a másik személynek kellene tennie érted valamit, ami által megnövelheted az éntudatodat. Nincs szükséged arra, hogy összehasonlítsd magadat másokkal, vagy, hogy próbálnál többé válni, mint valaki más ezáltal is megerősítve az azonosulásodat.
Megenged mindenkinek, hogy azok legyenek, akik már eleve is azok. Nincs szükséged arra, hogy megváltoztasd őket vagy másként viselkedj ahhoz, hogy boldog lehess.
Nincs semmi rossz az új dolgokban, tevékenykedsz, felfedezel új országokat, találkozol új emberekkel, elsajátítasz új tudást, fejlődsz testileg-lelkileg, teremthetsz bármit ebben a világban.
Csodálatos dolog teremteni a világban és itt mindig több van, mint amit te tudsz.
A kérdés most ez: keresed azt magadban, hogy mit tudsz tenni? Megkísérelsz hozzáadni többet ahhoz, akinek gondolod magadat? Megrögzötten igyekszel a következő pillanat felé és az az utánira, remélve, hogy találsz majd valami beteljesedés érzést?
A létezés értékessége a te valódi különlegességed. Amit az egos én keresett az ő története szintjén –azt, hogy különleges akarok lenni – ez elfedte azt a tényt, hogy nem tudsz már különlegesebb lenni, mint ami már most vagy. Nem azért vagy különleges, mert te sokkal boldogtalanabb vagy, mint bárki más, hanem mert te képes vagy érezni a szépséget, a drágaságot, az értékességet, az életteliséget mélyen magadban.
Mikor jelen vagy ebben a pillanatban, megszakítod a történeted folyamatosságát a múltat és a jövőt. Az igazi intelligencia felemelkedik, ami egyben a szeretet is.
Az egyetlen út, amelyen a szeretet beáramolhat az életedbe, az nem a formán keresztül vezet, hanem a belső tágasságon, ami a jelenlét. A szeretet forma nélküli.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Teraminak

(Ildikó, 2011.08.15 21:45)

Igen ezek felettébb érdekes dolgok, és egyetértek.

Helyesbítek

(Terami, 2011.08.07 07:54)

azt érzem, hogy ilyenkor már döntés kérdése. Ha akarok tartozni egy közösséghez, akkor a Mindenható, hozzásegít a formához. Talán az eredeti képnél maradva, körül lehet ölelni a palackot, áteresztővé tenni...De vezető nem lehet az ember. De talán nem is kell szakadásig vinni a különbségek hangsúlyozását, a közös rezonanciának viszont meg kell lenni, ami által Élet hatja át az együttlétet.
Emberi ésszel/szívvel ezek titkok. de ahogy haladunk...a csodák, a tiszta szív mutatják kinek-kinek a saját útját

Folyt.

(Terami, 2011.08.06 20:19)

"Megkísérelsz hozzáadni többet ahhoz, akinek gondolod magadat? Megrögzötten igyekszel a következő pillanat felé és az az utánira, remélve, hogy találsz majd valami beteljesedés érzést?" (T)
Amikor csak a jövő felé mész, elveszted önmagad. Eltűnni a pillanatban. Istenre bízni magunkat. Pont akkor, amikor görcsbe köt az elégtelenség érzése, a készenlét kényszere. Pont akkor, amikor elvállaltál valamit, és meg kell lenni. Addig, amíg még megteheted, amíg még van visszaút. Ha nem, végig kell menni, nem tudsz kilépni. A végén, ha már nem bírod a feszülést, megadod magad. akkor átölel Isten. Ezt a gesztust ismerik az egyházak - az önátadást, krízis idején. De ebben az áramlásban lehet élni is.
Ebben a megállni tudásban segíthetnek talán mód-szerek. De egy erős megállj, jó pár perces gondolattalanság, visszahozhatja az embert önmagához. Ezekről kellene beszélni

A vallási közösségek nem fogadják be a renitenseket - ld. Mello. De ha megfelelő hitelességgel erővel képviselik Istent, akkor új közösséget alakul ki körülöttük - ld. Mello
Amikor egy vallási közösséghez szeretnénk tartozni, de már szinte a világvallásban élünk, olyan érzésünk lehet, mintha egy kiszabadult szellemet kellene visszagyömöszölni a palackba. De Isten minden dologban ott van, és egy vallásokat átfogó lélek ezt tudja, tudja, hogy nem csak "Jézus utján" :) lehet elérni. Hisz pont ez a Vele való találkozás a pillanatban nem függ vallástól. Az ember ilyenkor tapasztalja, hogy az egész egy nagy Egység. Az un. Krisztusi Jelenlét oly módon működik, hogy a lényege bele van kódolva az emberiségbe, még akkor is hat, működik, amikor nem vallja meg az ember, de a belsejéből természetes módon a Lényeget élheti meg egy muszlim is pl.: a Szeretet megváltó Hatalmát. És ez az, ami abban a pillanatban adhatja az Erőt, hogy megálljak, abban a görcsben, s mégis teret tudjak adni a "semminek" - Neki

Teraminak

(Ildikó, 2011.08.04 16:13)

Szia, most értem haza a szabadságról, csak most tudok válaszolni, illetve továbbgondolni. Érdekes nagyon amit feszegetsz, és azzal valahol nagyon egyetértek, hogy aki felébredt, annak az intézményesített vallásra nincs igazán szüksége. Ami nem jelenti azt, hogy nincs szüksége további tanításra, további fejlődésre és nincs szüksége olyan közösségre, ahol a hitét megélheti. Miközben a vallási közösségek szerepe éppen ez. Közösség teremtés, és a tanítások megélése, gyakorlatba való átültetése, és természetesen az ébresztés. Ez lenne a küldetésük pontosan. Én azt hiszem, hogy túl nagy az apparátus, és így sok már az emberi sallang a vallásokban, egyházakban, valahogy a sok bába közt elveszik a gyerek. Ezért sorvad olyan sok egyház. Nem tudják betölteni szerepüket. Talán a kötöttségek, merevségek felvállalása is gondot okoz a híveknek. A világ másfelé megy. Mármint a sártán vezette világ. Az árral szemben úszni meg mindig nehezebb volt, mint azzal egyirányba, de csak a döglött halat viszi a víz.....- Most hirtelen azért az jutott eszembe, hogy mégis-mégis, mondjuk a Léleklánc fenn tudna-e maradni 2000 évig, több millióra növelve a látogatottságát? Oda próbálok kilyukadni, hogy azért az egyházak, vallások szerepe az ébredésben még mindig óriási, de nagyon lassú. Aki csak abból akar megtisztulni, felébredni, annak ez tökéletesen nem fog sikerülni.....kellenek a gyakorlati ismeretek is, egy kis pszichológia, önismeret, mert enélkül nem megy. Aki nem érti önmagát és másokat, az nem tud előbbre lépni, ébredni. Annak a szeretet egy begyakorolt rítus lesz, és nem tud elmélyülni, szívből jönni belőle. - A téma nagyon bonyolult és összetett egyébként.

A.de Mello-ról meg annyit, hogy ő egy amolyan világvallás gyakorló volt, mert mindenbe belekostólt rendesen. Hiába volt Jezsuita eredetileg, ő sem tudott megelégedni ezzel az eggyel, és tovább lépett. Ismerte e buddhizmust, hinduizmust ugyanúgy mint a kereszténységet. Írásai ezért is olyan sokfélék. Tükröződik bennük már az az igény, hogy kihámozza a vallásokból a használhatót, és az is hogy gondolkozni próbál. Ez is egy megoldás egyébként: megismerni többfélét, és rájönni, hogy mindenben sok jó van, és a sok jót egyedivé lehet tenni összegyúrva magunkban.

Re

(Terami, 2011.07.27 20:56)

Igen, ez biztos, hogy élhetőbb. De amit én feszegetek egy teljesen más „dimenzió”. Egy felébredt lélek hogyan élheti meg vallásosságot. Lehet-e lélekébredésre nevelni vallási kereteken belül, mit jelent a felébredt lélek egyáltalán.
Az ambíciótól az értelemig filmben is láttunk erre a kérdésre megközelítéseket – mármint „felébredni”.
Tulképpen a hivatalos jezsuita állásfoglalás szerint is több szempontból kifogásolható a de Mello szemlélete. De ezzel szembetalálkozik azt hiszem mindenki aki felébredt egy vallás keretein belül. Ui. nem lesz igazán szüksége a vallásra - a vallási előírások teljesítésére ahhoz, hogy Istent megtapasztalja. Azért, hogy a közösségben maradjon, elkezdi keresni a lehetőségeket, megalkuszik, de igazán már „hivatalosan” nem számít követendő példaképnek, hiszen „szabad”.
Ez az ami azt hiszem minden szervezett rendszeren belül felmerül.

Azt hiszem éppen ideillik

(Ildikó, 2011.07.27 07:44)

Terami, a vallásokkal kapcsolatos kérdésedre azt hiszem talán ez a kis rövidke történet lesz a válasz. Nekem nagyon tetszett:

http://www.eromerito.eoldal.hu/cikkek/tanitas/ovakodjatok-.html

Illetve

(Terami, 2011.07.26 21:37)

ennek így nem sok értelme van, hogy "miért nem". nem célom a vallások bántása. Ami igazán foglalkoztat, hogyan lehetne áthatni ezzel a lehetőséggel, amely megsokszorozná az Isten nevében élők számát úgy, hogy mindenki a maga virágzásában gyönyörködve alkotna a többiekkel - Isten nevében, kimondva, kimondatlanul.
Hogy egy kereszténynek, muszlimnak ne kelljen úgymond "kitérni a hitéből ahhoz, hogy "megtalálja" Önmagát, hogy valóban érezhesse a Mindenható jelenlétét. Mert sokan vannak, akik megérezve a Lelkük hívását menekülnek az esetleges kongó szavaktól...Pedig ez lehetne másképp is.

Miért nem?

(Terami, 2011.07.26 21:02)

Röviden: Önmagunkra találhatunk a gondolattalanság, a Jelenlét megélése által.
Az Espavon idéztek egy „mesét”mostanában. A szamarak bolygójáról. A szamarak felismerve, hogy a szamárbőr csak egy jelmez, angyalbőrbe bújtak. De volt egy kis szamár, akinek nagyon nehezen ment a dolog, a többiek kigúnyolták addig-addig, amíg már nem is akart semmi lenni … csak önmaga.

Az önmagunkra találás vagy azt hiszem inkább önmagunk előbukkanásának hagyása velejéig megrázza az embert – mármint az egót.
Tollénak van egy előadássorozata, amely mély nyomot hagyott bennem: Az Örökkévaló megérintése.
Akkor értettem meg, hogy ez az áldottnak érzett állapot, a beteljesültség furcsa létezés-érzése, az Önazonosság gyökér-érzése mind a Teremtő megérintéséhez visznek közel.
Akkor mi szükség a vallásokra?!
Vagy fordítva: a vallásoknak ez lenne a feladatuk, hogy elvezessék a keresőt Istenhez.
Hogyan? Miért nem? Ez a kérdés azóta is foglalkoztat, és most olvasva ezt a mélyértelmű írást, újra felmerült.
Ez nem jelenti azt, hogy a vallásos embernek ne lenne Isten-élménye – sőt. De lehetne ebben élni, teremteni, valóban lehozni a mennyet :)