Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért válunk?

2011.06.24

Miért válunk?

 
A kérdésre válaszolva az alábbiakban a nagyobb mozgatórugókat próbálom feltárni, hogy ki-ki a maga helyzetét el tudja helyezni a nagy egészben, aminek mindannyian részesei vagyunk, és együttesen formáljuk azt.
Keresem a választ arra, hogy:
- mi változott meg bennünk az elmúlt évszázadban
- milyen generációs életviteli különbségek vannak a háttérben
- milyen tényezők gyorsítják a folyamatot
- hová tartunk, mi a feladatunk
- mi hiányzik
- megmenthetők-e a meglévő házastársi kapcsolatok?
 
Generációs értékek, különbségek
Sokat gondolkoztam egy időben azon, hogy kinek volt könnyebb élete, az én generációmnak, vagy szüleimnek, netán nagyszüleimnek. Szüleimet korábban sajnáltam az alacsony nyugdíj miatt, ma irigylem őket a biztos jövedelmükért. Nekik volt biztonságérzetük a munkahelyüket illetően, nekünk ez nincs. Nekik volt 1956, vagy még 1945  is, az én korosztályom viszont békében született és nőtt fel. Nekik volt erkölcsük, nekünk nincs, illetve eltűnőben van ez az érték. Ők csak korlátozásokkal utazhattak külföldre, mi szabadon tehetjük. Ők nem beszélhettek, mi szabadon szólhatunk, pláne az internet óta. Ők nem siettek sehová, mi rohanunk. Ők házassági hűségben éltek, mi elválunk. Nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy nekik könnyebb volt avagy nehezebb az életük, egyszerűen más volt. És az én gyerekeimnek is más lesz. Úgy vettem észre, hogy minden korosztálynak meg van a maga sajátos feladata, küldetése a nagy egészben. Nagyszüleim a háborút kellett, hogy túléljék, és országot építettek, átélték az államosításokat, szüleim a „falnak is füle van” idejében a hallgatást, nem szólást  és türelmet tanultak, a következő korosztály felforgatta az erkölcsi normákat, és szabadjára engedte a palackból a bezárt szellemeket, majd ennek a szélsőségnek a nyomait már az én vagy még inkább az én utánam következő korosztály fogja elegyengetni, beleértve a erkölcsi züllésből való felemelkedést is. Minden nemzedéknek más feladata van. A szélsőségeket mindig egy másik szélsőség váltja fel, de legalábbis a nagy hullámhegyeket nagy hullámvölgyek követik, akárcsak a művészettörténeti korszakokban. Ahogyan a román stílust követte a gótikus, majd sorban egymás után a reneszánsz, barokk, klasszicizmus, romantika, szecesszió, modernizmus….aholis a formavilág egymást felváltva az egyenes, letisztult, majd túldíszített, organikus felé változik, majd vissza, ugyanúgy a lelki és erkölcsi élet is ilyen hullámzásokat mutat. Háború után béke, hallgatás után szókimondás, tiltások után gátlástalanság, nyugalom után felfordulás következik generációról generációra váltva egymást. A hullámok kilengése persze a régi témákban egyre kisebbek, az idő előrehaladtával szépen kisimulnak, megtalálják egyensúlyukat, de az új területeken bizony még hatalmasak.
Korunk egyik ilyen nagy kilengése a párkapcsolatokat érinti. Sokáig nem történtek jelentős változások, de a felgyorsult időben ez is elmozdult a statikus állapotából. Mert minden változik, soha semmi nem marad az, ami volt. Lépünk egyet hátra, hol egyet előre. - Emancipáció, nők munkába állása, nadrág viselése, közös fürdők, bikini, saját kereset …ezek már mind annak a jelei, hogy az évezredeken át elnyomott, hallgatásra és tűrésre ítélt asszonyi szív változni óhajtott. Az egyensúlytalanság tovább nem volt tolerálható. A nők is emberként akarnak élni, szeretnék megmutatni és kibontakoztatni képességeiket. Meg akarják élni a bennük élő férfi és női voltukat is, és azt vállalva sok-sok változást kezdeményeztek a nők az elmúlt évtizedekben, vagy talán már az elmúlt száz évben. Egyenlő bánásmódot és jogokat harcoltak ki maguknak, munkába álltak, megpróbáltak kiteljesedni emberként is, ahogyan a férfiak is tehették. Teljesen jogos volt ez az igény a nő részéről, mint aki Isten szemében egyenlő ember a férfival. Se több, se kevesebb. Legfeljebb más.  A nők harca persze manapság is folytatódik. Figyeljük csak meg, hogy a mai spirituális körök 80% nő. A férfiak hol vannak?  - Nos, a férfiak jól elvannak a maguk uralta világban, és egojuk megnövekedése miatt eszük ágában sincs feladni mindazt, amit elértek. Így ők megvárják, hogy a nők kiharcolják maguknak, amit akarnak. Önként senki sem igazán szereti feladni a harci állásait. Persze őket is fájdalmasan fogja érinteni a nőkben végbemenő változások következménye, de ez már az ő gondjuk és feladatuk lesz, nevesen: feladni az egot. A nők tehát ébrednek csipkerózsika álmukból, észrevették a férfi-női egyensúlytalanságot, észrevették, hogy ők azok, akik mindezt engedték a férfiaknak, és most kezükbe vették ismét erejüket, és ők fogják azt is kiharcolni, hogy a munka, a nadrág, és a szavazati jog mellett élő szellemi kapcsolatuk is legyen a házastársukkal. Llelki kapcsolatot szeretnének a fizikai kiszolgáltatottság után. Ahogyan ébrednek a nők, és meglátják saját lelki magányukat, elhanyagoltságukat, úgy lesznek persze egyre elégedetlenebbek is mindazzal, amiben hirtelen találják magukat. A házasságok válsága valahol itt kezdődik a lelki szinten.
Az alapozás, vagyis az alapszükségleteket biztosító munkába állás, munkavégzéssel szerezhető pénz és ezzel járó függetlenedés után a felsőbb szférákban is elkezdik a nők a helyreállító, tisztogató munkát. Az egyoldalú kapcsolatokból kilépnek, ahol az egyenlőséget csak ők gondolják komolyan, ahol a társ, vagy az önfeláldozás, mint fogalom, csak az ő értékrendjükben szerepel.  Ez többé nem egyenlőség, de még csak nem is testvériség, pláne nem szabadság, hanem rablánc. Testi-lelki rablánc. Ezt eddig nem vették észre, egyszerűen más dolguk volt. – Az alapozás után fentebb lépve, a mai nők keresik a valódi szerelmet, az egyenlőségen alapuló kapcsolatot, a társat, aki mellett embernek érezhetik magukat, akitől tiszteletet és megbecsülést is kapnak, lelkiségüket is megélhetik, nem csupán testi mivoltukat, és nem csupán cselédi sorsukat. A lelki egyesülés a cél, s ezért kutatnak lelki társuk, duál vagy ikerpárjuk után. Nehéz dolguk van, mert egyelőre kevés az erre készen álló férfi.
(Természetesen a nemeket illetően fordított helyzetek is vannak, de a többség az a fentiek szerint való.)
Mindig az elnyomott lázad az elnyomatás ellen. Mivel a férfiuralom, azaz a jang energiák felé tolódott el a társadalom működése, a nők kerültek többnyire hátrányosan megkülönböztetett helyzetbe, nyilvánvalóan ők kezdenek tiltakozni ez ellen, és ezért van az, hogy a mai válóperek 71%-át is a nők nyújtják be. Ez a szám jól mutatja az egyensúlytalanságot férfi és nő között az élet minden területén is egyébként, egyelőre a nők terhére.
 
Változások a párkapcsolatokban
A válások nagy száma a mai korban élők egyik feladatát is jól mutatja: rendezni az egyensúlytalanságot a kapcsolatokban is. A korábbi nemzedékek a gyökérproblémával foglalkoztak (alsó csakrák szintjén a birtoklási kérdések, majd a munka és testiség területén), az őket követő nemzedékek egyre magasabb síkokon végzik el ezt a munkát. Nem háborút kell már megélni, nem országot kell építeni, nem hallgatni kell, nem a vállalt szexualitásért kell küzdeni, hanem végre kiegyenlítődni a szívben. A válások mind a kiegyenlítődés felé, az egyenlő feltételek kiharcolása felé mutatnak. Előbb ugye meg kell szabadulni a teherré vált kapcsolattól, hogy helyet adjunk egy újnak. A nő felébred, és kiharcolja a neki kijáró helyet, tiszteletet, minőségi életet, egyre magasabb energetikai szinteken is, a felsőbb csakrák szintjén is. Megérkeztünk szépen a szívcsakrához, ahol a párkapcsolati problémák is laknak. Ennek rendbetétele a mostani generációk feladata. Hogy az házasságon belül vagy kívül sikerül, az egyéni kérdés. Mint össztársadalmi karma és sorsfeladat, mint lelki evolúciós fejlődés törvényszerűen következik be tehát a kapcsolatok átértékelődése, kiválogatódása, lecserélődése, és amelyik a magasabb követelményeknek nem felel meg, az kihullik a rostán. Ez manifesztálódik a válásokban. Egyszerűnek tűnik, és  törvényszerűnek is. Pedig az egyének szintjén óriási ez a változás, forradalmi, mint korábban mennyi minden más is az volt. Annakidején nagyanyáink a bikinin és nadrágon háborodtak fel, most a szüleink a válásokon, és kit tudja a mostani generáció mitől fog hátrahőkölni? Utólag mégis beigazolódik, hogy a változások szükségesek voltak, és egy magasabb szint felé mutatnak.
A mai 60-80 évesek már két világban is éltek. Az ő idejükben a házasságok még főleg szülői mintákra épülve vagy társadalmi elvárások alapján köttettek – néhány kivételtől eltekintve. A tabunak számító testiség az ő életükben tör ki a rabságból, és amit addig agyonhallgattak, az hirtelen a felszínre kerül, mintegy kiegyenlítve az elhallgatást. Egyik szélsőség váltja a másikat, de alkalmazkodásra sincs idő, és ez komoly belső feszültségeket szül.
 
A mai generáció
Ha nem is egy emberöltő alatt, de nagyjából 100 év távlatából majd azt látjuk, hogy a mai fiatalok között már sokkal több elmélyült tiszta kapcsolatot találunk, és nagyobb az egyensúly. Kispapák tologatják a babakocsikat, vagy maradnak Gyesen otthon, a kapcsolat kölcsönös szereteten és megbecsülésen alapul, vagyis kezdünk visszatérni a hagyományos értékrendhez, de már egy új viszonyrendszeren belül, ahol férfi és nő végre társak, és egyenlőek. – Ez tehát már kezd kirajzolódni, és az újra házasodók is ezt az elvet helyezik előtérbe. Ha nincs meg ez a tökéletes kapcsolódás, akkor az együttélést választják a valódi elköteleződés helyett a párok. Inkább nem házasodnak, minthogy elszúrják….látván szüleik negatív példáit. A pozitív áthangolódás már zajlik, és ez bizony jó jel, jó hír! Látszik a fény az alagút végén.
 
Az átrendeződés katalizátorai
 Fentebb már szó esett néhány felismerésről, ami a nőkben elindította a kitörési hullámot, az ébredési folyamatot. Említettem néhány példát arra, hogy mi is vált ki a nőkben ellenérzéseket, fájdalmat, megélt belső ürességet, magányt a társ mellett is, mi indította őket arra, hogy gyökeresen változtassanak az életükön. - Biztosan sok mindent kihagytam.
Van mindenesetre egy lelki evolúciós folyamat, amin az emberiségnek át kell esnie. Most a párkapcsolatokon a sor. Itt tartunk. A folyamatokat ráadásul bizonyos katalizátorok gyorsítják. - (Hová ez a nagy sietség?? :))
Ma Magyarországon minden 1000 házasságkötésre 667 válás jut. - Milyen alapvető különbség mutatkozik a mai kor és az előző generációk élete között? Miért éppen most ez a nagy változási hullám? - Most tényleg csak azokat a nemzedékeket érdemes vizsgálni, akik a határmezsgyén éltek. A drasztikus és gyors változások korában.
Nos, én kettőt ismertem fel eddig a katalizátor folyamatok közül. Az egyik a felgyorsult idővel, élettel együtt járó sokkal nagyobb lelki nyomás, vagyis a stressz, ami elődeink életében szinte ismeretlen volt. Az élet viszonylagos nyugalomban zajlott a háborúkat követően is, a stressz még csak ritkán érte utol az embereket. A félelem annál inkább. Ezekben az időkben az összetartozás érzése és az egymásra utaltság érzése nagyon erős volt. A boltok alapanyagokat kínáltak, a vásárlás a valódi szükségletekre korlátozódott. Kapkodásról, felhalmozásról, birtoklásról, sietségről szó sem volt. Erős volt viszont a technikai fejlődés.
Ez idő tájt, úgy a mai 40-60 évesek ifjú éveiben nyíltak meg az emberiség szexcsakrái is, és az addig elfojtott téma hirtelen átcsapott perverzióba, és szabadosságba.  Újabb sokkoló tényező a változások idején, és mindeközben a polcok árukkal telnek meg, az erkölcsi értékrend pedig halványul. Előtérbe kerül az egyéni érdek, az érvényesülés, és a szerzési birtoklási vágy. Mindent egyszerre akarunk, házastársat, gyereket, autót, munkát, pénzt és mindent, amit pénzért meg lehet venni. A csábítás óriási, vele együtt a stressz is sokszorosára növekedik.
Mindez felgyorsítja a folyamatokat, mert egészen egyszerűen nem bírják el a családok ezt a sok terhet. Pontosabban csak azok bírják el, ahol a szeretet valódi szeretet, a szerelem valódi szerelem. A napi stressz mellé már csak plusz negatív „bónusz”, ha a házastársak értékrendek nélkül élik életüket. Így ugyanis sokkal könnyebben kibillenthetők.
Nagyanyáinknak, ha nem is volt első osztályú a párkapcsolatuk, legalább a napi stressz, a munkahelyi cirkuszok vagy versengések már nem bonyolították tovább az életüket. Valahogyan átvészelték a nehéz időket, mert a stressz helyett volt legalább egyfajta belső tartásuk és egy igazodási pontjuk: az erkölcsös életvitel, amihez tartották magukat. Teljesen normális dolog volt a tisztelet, a becsület, a pontosság, a lovagiasság. Ma ehelyett van kapzsiság, önzés, ego és stressz és nincs erkölcs, nincs semmiféle értékrend, ami a nehéz helyzetekre megoldást adna, irányt mutatna. Hát így könnyű is megbolondulni!
 A stressz okozta „küzdj vagy menekülj” választási lehetőségből már csak egyetlen egy maradt a nem kielégítő kapcsolatban élőknek: a menekülj. Mert küzdelemből van elég az élet egyéb területein, a puszta életben maradásért is, és mivel alsó csakráink kielégítése mindig az első, ha ez rendben van, csak akkor tudunk a következő energetikai szinttel foglalkozni, ezért a szívügyeket hanyagoljuk. Menekülünk a lelki problémák elöl. Napjainkban meg aztán pláne. Erőnk pedig véges. Főleg ha…de erről lentebb esik szó.
Mint fent említettem a másik nagyon fontos dolog: az értékrend hiánya. Az elérhetővé tett anyagi javak megszerzése már nem csupán királyi kiváltság, hanem minden ember számára potenciális lehetőség. A korábbi emberközpontú gondolkodást felváltja az anyagközpontúság, és csak az értékes, ami kézzel fogható, és csak az igaz, ami bizonyítható. Az erkölcsi érték hanyatlik, sorvad, tűnik, múlik. Korábban természetes volt generációkon keresztül, hogy a házaspárok egy életen át összetartoznak és nem az anyagiasság volt a legfontosabb, hanem a hűség és az áldozatkészség. Nagyszüleink még tudtak lemondani, ismerték azt a fogalmat, hogy áldozatot hozok a másik emberért, azaz lemondok néha önmagamról a másik embert helyezve magam elé. Ma ez eltűnt. De nem csak ez.  Az Isten is eltűnt az életünkből. Helyére az anyag lépett. Úgy hívjuk ezt a világnézetet, hogy materializmus. Ötvözve  ezt a tudományos racionalizmussal, ami csak a bizonyított dolgokban hisz. Együttesen ez elég rendes értékrendváltást indított el. A tudomány térhódítása, elterjedése széles körökben szinte kiírtja az emberekből az ősi hitet. Mert ami szemmel nem látható, az nincs is – vallja az új eszmeiség.
Hazánkban az erkölcs mélyponton van, a hitüket gyakorolni igyekvő emberek korábbi üldöztetése, de minimum hátrányos helyzetbe hozása a szocializmus idején sokakat eltávolított a vallásgyakorlástól, de főleg attól, hogy ezt továbbadják gyermekeinknek. Féltek.  Így elmaradt a vallásos nevelés is. Ami alatt elsősorban azt kell érteni, hogy a családok életében az Isten nem volt jelen. Egy korosztály a sírba vitte magával a hitét anélkül, hogy továbbadta volna. Értékrend, belső lelki biztonságérzés és tartás nélkül nőttek fel nemzedékek, és Isten helyett az anyagot (pénzt) imádják. Ezzel egyidőben szerzetesrendeket számolnak fel, akik addig iskolákban és kórházakban nagyon sokat tettek a testi-lelki gyógyulásokért. A hitoktatás kifejezetten tilos volt például az ifjúság köreiben, amikor is a legfogékonyabbak a spiritualitásra a felnövő gyerekek. Több nemzedék marad tehát évtizedeken keresztül az isteni gyökereitől megfosztva. - (A tőlünk nyugatabbra élőket ugyan nem sújtotta a szocializmus, így ez itthon csak egy újabb negatív bónusz, újabb katalizátor.)
Csoda-e ha a boldogságot, elégedettséget nem találjuk, miközben persze továbbra is keressük, mert belénk ültetett genetikai kód ez. Ha Isten vigasza nincs, hát keressük a pótlékot szenvedélyekben, érzékiségben, ételben-italban. Pótcselekvéseinkkel pedig tovább rontjuk a helyzetünket.
A minap beszélgettünk erről itthon, és lányaim hívták fel a figyelmemet arra, hogy lám a lelkészek között nincs válás. Csak a „világiak” között. Elgondolkodtam, vajon mit tudnak ők, amit a többiek nem? Mert nehéz percek mindenütt vannak. A lelkészek életében viszont van egy állandó lelki útitárs éjjel és nappal: mégpedig Isten jelenléte. Az ő gondolataikban Isten szüntelenül ott van. Nyilvánvaló, hogy az ilyen családokban az Isten élő erőként van jelen, és bármilyen nehéz életszakaszt élnek is meg, a hit, a bizalom, az Istenre való teljes ráhagyatkozás tökéletesen átsegíti őket ezeken.
Nem elég persze ehhez csak templomba járni...ezt érzelmi és gondolati szinten kell megélni nap, mint nap, tudni kell róla beszélni, és a hitben is erősíteni a másikat. Az egyedül, magányban megélt hit nem termékeny.Ahol nincs jelen Isten a családban, ahol nem imádkoznak, ahol Isten szóba sem kerül, csak kipipálják a vasárnapi misét a családok, ott bizony a párkapcsolati krízist hamar követheti a válás ugyanúgy, mint másutt.
Ahol Isten nincs jelen, ott nincs jelen az az erő sem, ami a nehézségeken átsegít.
 
 
Megmenthetők-e a házasságok?
Hát persze! Csak nem mind menthető meg egy életen belül. Nem minden házasság megmentésére elég egyetlen élet. Egyéni alkattól, személyiségtípustól, a két ember türelmétől nagyon sok függ. De legfontosabb, hogy igazi szerelemmel szeretik-e egymást, vagy sem? Valóban elkötelezettek –e egymás felé, vagy csak próbaidőn vannak? Kölcsönös a kapcsolat és az érdeklődés, vagy egyoldalú? Érdekek fűzik és tartják össze őket, vagy érzések és lelkiség? Mennyire veszik komolyan magukat, egymást, és a házasságot? Megértik-e egymást, tudják-e  szabadon engedni a másikat ha kell, és ha változik később akkor is szeretni tudják-e a párjukat? Megengedik-e neki a változást? És végül: kérik-e Isten segítségét a házasságukhoz? Isten jelen van-e az életükben, a házasságukban? Tudnak-e, szoktak-e együtt imádkozni, elmélkedni időnként Istenről, önmagukról, vagy sem? Elhangzik egyáltalán ez a szó a családon belül? Isten a mindennapjaik részét képezi vagy sem? Isten kötötte egybe valóban a házasságukat? Vagy csupán két erőtlen ember akarata?
Ha valaki krízist él át, gondolja át ezeket a kérdéseket. Én nem gondolom, hogy minden házasság megmentéséhez elegendő egy élet. Vannak mentehetetlen kapcsolatok, ahol a felek csak mérgezik egymást, és nem hogy nem fejlődnek, hanem gátolják egymást a fejlődésben. Az ilyen kapcsolatnak jobb, ha vége szakad, mert a benne élők lelkileg halottakká válnak. -  Egy újabb statisztika: korábban a házasságok 10-14. évében történtek a válások, mára ez már a 20 éves házasságokat is utolérte. Vagyis lehet, hogy türelmesebbek vagyunk, tovább várunk? Ez is egy magyarázat, de inkább az történik, hogy a belső kényszerítő erő olyan hatalmas, hogy az életük későbbi szakaszában felébredők is bevállalják a válást, ha betelt a pohár. Nincs garancia semmire. Egyetlen mérce van: a szív. Bírja-e a szíved a stresszel fűszerzett lelki mérgezést Isten ereje nélkül? Rendben vannak-e az alapok, a kölcsönös hit és bizalom? Változott-e esetleg az értékrended az évek során? Milyen irányba?
 De a kérdés inkább az, hogy miben hiszünk? És egyedül hisszük-e ezt vagy mindketten? Hisszük-e például a javulás lehetőségét? Kérjük-e ehhez Isten erejét, segítségét? Együtt kérjük-e, vagy egyedül maradtunk a küzdelemben?
Az erőlködésben természetesen nem hiszek. Bizonyítási vágyból valaki mellett maradni, csupán az ego játéka. A családi vagy társadalmi elvárások miatt a másik mellett maradni szintén ugyanez. Te bizonyíthatod magadnak, és másoknak is hogy meg lehet csinálni, de lehet, hogy közben tönkreteszed magad, és a másik embert is. Ez a cél? Valóban ezt akarod? - Az a bizonyos szikrának és kémiának nevezett valami, ha volt, akkor minden lehetséges, ha sosem volt, akkor meg erős a valószínűsége annak, hogy valamelyikük feladja majd a küzdelmet, az erőlködést. Általában a gyengébb tűrőképességgel bíró, vagy a korábban felébredő társ kezdeményezi az elválást. Nincs olyan hogy ki a hibás. Mert kettőn áll a vásár, vagyis mindketten hibásak, ha zátonyra fut a kapcsolat. Egy biztos, az átalakulás folyamata a tiszta szívből jövő érzések felé halad, igaz szerelmek kibomlása lesz egyre gyakoribb. A kollektív tudat változásai miatt senki nem marad ki a spirituális forradalomból, és a párkapcsolatok forradalmából sem, kérdés, hogy kit mikor ér utol, hogy hány évesen, és milyen  társ mellett, és hogy hogyan tudják azt megoldani?
Megmaradni egy házasságban manapság nagyon nagy kihívás. Elhivatottságot kell érezned a másik iránt, szeretetet, megbecsülést, és mindezek mellett Isten erejét kell kérned a nehéz időszakok elviselésére. Hit és bizalom nélkül nem fog menni.
Természetesen a téma ennyiben nem merül ki, de elgondolkodni talán már lehet rajta. De nem csupán azon, hogy miért válunk. Hanem arra is jó lenne válaszolnunk, hogy miért házasodunk? Mert az egyéni helyzetekre a választ akkor találjuk meg, ha először ezt meg tudjuk válaszolni: miért házasodtunk össze? Mi volt akkor a célunk, tervünk, mit vállaltunk, és mit nem, mit kaptunk, mi valósult meg, tudunk-e többet tenni….stb?
Sok sikert kívánok mindenkinek, akár így, akár úgy él vagy dönt. A cél mindenképpen a tiszta, igaz szerelmen és kölcsönösségen alapuló, feltételek és elvárások nélküli egyenrangú kapcsolat megtalálása, és megélése. Ez a jövő, és a mai generációk már érzik és tudják, hogy rajtuk a sor, ők már más alapokra fogják helyezni a párkapcsolatukat. Szurkolok nekik!:)) És mindazoknak is, akik még bírják erővel, és nem adták fel!
 

V.Ildikó

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Tímeának

(Ildikó, 2013.03.06 16:27)

Kedves Tímea ! (a megadott email címre nem tudtam választ írni, így ide teszem, remélem megtalálod.)

Anélkül hogy bármibe bele akarnék avatkozni, hiszen olyan sok mindent le is írtam a cikkben, mégiscsak reagálnék rövid hozzászólásodra.

Azt kell végiggondolnod, hogy:
- A kapcsolat megmenthető-e? Van -e benne tartalék, van-e mihez visszanyúlni, egyáltalán fejlődtök-e benne mindketten, egymást segítségére vagytok-e, vagy sem?

- A kapcsolatnak alapját képezi-e a hit (Isten-hit), amiből erőt tudtok meríteni? Ehhez kapcsolódva esetleg próbáljátok végigcsinálni a Merj szeretni! rovat feladatait! (szintén a léleklánc oldalon, külön menüpontban találod)

- Ami pedig a gyerekeket illeti, azt kell meggondolni, hogy milyen példát látnak majd, ha együtt maradtok. Mert ez az egyetlen példa áll majd előttük akkor, amikor ők is párt választanak majd. Mit szeretnél megmutatni nekik? Hogy a házasság egy gyötrelem? Ahogyan Te meg fogod élni, úgy élik meg ők is. Ennek több következménye lehet: az egyik az, hogy nem veszik észre, ha ők is beválasztanak és rosszul. A másik az, hogy köszi ebből nem kérnek, és nem házasodnak, csak együttélnek, cserélgetnek partnert, nem fogják komolyan venni a párkapcsolatot, s emiatt kudarcot kudarcra halmoznak majd. - Mit szeretnél, hogy mit lássanak, mit tanuljanak a gyerekeid? Amit szeretnél, azt mutasd meg élő példádon keresztül! Ha van remény, akkor azt, ha nincs, akkor azt is vállalnod kell, mégpedig éppen értük, hogy ne lássanak maguk előtt negatív példát!!

Nagyon röviden ennyit szerettem volna elmondani. A döntés a Tiéd, de ha kéred Isten segítségét, akkor bármelyik megoldáshoz is vezet majd el, az a javadat fogja szolgálni. "Ne félj, csak higgy!"

Szeretettel:Ildikó

zekasti@vipmail.hu

(Timea, 2013.03.06 13:38)

Rágodòm egy ideje a válás témán! Mintha nekem ìródott volna a cikk, az oldalon sem jártam soha! A két kisfiam miatt nem merem meg lépni kérem Istent hogy adjon nekem elég bölcességet a helyes döntéshez! Köszönöm

no lányok

(Ildikó, 2011.07.08 17:13)

Ha kérhetnék mostmár én is valamit...mert nagyon unom....:Nem akarok több minősítést, tiszteletlenséget, önigazolást, se beszólást, se bizonygatást !!!!!!! Tartsatok mindenkit tiszteletben, önmagatokat is. Aki nem tud másokat tisztelni, az valójában önmagát nem tiszteli, nem becsüli eléggé.
Még egy gondolat: nem feltétlenül az nyeri a szócsatát, aki az utolsó szót kimondja, hanem aki időben elhallgat.

És még egy kérés: ezt sem kell most lereagálni....nem kell mindenhez hozzáfűzni valamit. Több gondolkodás, kevesebb szó. A csend sokszor beszédesebb minden szónál.

Az előbb azon gondolkoztam, hoyg kitörlök mindent, ami nem idevaló...aztán meg arra gondoltam: nem szépítgetem állandóan a kínos helyzeteket. Nem menekítek ki senkit. Olvassátok újra még jó sokszor, hónapok múlva is, hátha majd akkor látjátok meg magatokat.
Most pedig lezárnám végre.
Aki a cikkhez kíván szólni, annak nyitva a pálya.

....Re: na lányok

(Ritus, 2011.07.08 11:51)

Én is :)

na lányok

(Anisha, 2011.07.07 21:09)

a szardobálást meg hagyom nektek.

:)

(Ritus, 2011.07.07 15:01)

http://www.csillagret.eoldal.hu/cikkek/gondolatok/az-igaz--tiszta-szeretet-erejerol.html
Én meg így :)

arany ló

(Anisha, 2011.07.06 22:35)

Ma láttam egy gyönyörű szkíta arany veretet. Elsőre egyáltalán nem láttam gyönyörűnek. Egy nagy összevisszaságnak láttam. Aztán szépen végig mentünk a dolgokon, amik megmutatkoznak rajta. Megértettem mi mit jelent, miért lett oda téve, mit üzen, fejez ki, és most GYÖNYÖRŰNEK látom. Nem azért mert aranyból van. És ahogy benne voltam ebbe a folyamatba eszembe jutott az itt áramló energiák....:o))

én így látom

(Anisha, 2011.07.06 09:15)

Ritus

„belül más vagyok mint kívül”



Erre egyfelöl azt mondom, hogy amint kit úgy bent, tehát az állításod nem állja meg a helyét. De értem, hogy mire mondod, és IGAZAD van. Kimondasz egy gondolatot, az a tiéd, az téged mutat, és egy látó, egy érző az téged is fog hallani. De más nem. Mind a saját szűrőnkön keresztül hallunk, látunk téged, s ezért látszol számunkra másnak, mint vagy valójában.



Léna:

„Én pont úgy próbálok létezni ebben a világban, hogy valódi önmagam mutassam, ne egy más képet.”

Ugye milyen másként reagált Léna ugyanarra a mondatra, mint én? Más a szűrőnk, így másként is látunk téged. Hogy kié az igazság? Mindkettőnké. Ráadásul Léna állítása tökéletes kijelentés. Szerintem mind így igyekszünk élni.



Aztán olvasom Ritus a „belsőm is” című hozzászólását, és simogat a lágy harmónia, ami árad belőle. Móni viszont” kusza, zagyva-összevissza, eltusoló”-nak érzi ugyanezt.

Léna sem érti, hogy Ritus miért temeti el önMAGát, pedig minden ember így él. De aki tudja ezt, az nekilát ganajozni. Aki nem, annak miért is jutna eszébe a tisztogatás. Belül mindőnkben Isten fénye él. Az a MAGunk. És Ritus szépen apránként tisztítja MAGát, és pont időben villannak elő tiszta részei.

Miért?

(Ritus, 2011.07.05 12:50)

Miért Mónika?
Mert, mikor szimplán egyenes vagyok, akkor nekem támadsz Te is, nem vagy egyedül... :) mert nem értenek. És nem azért, mert érthetetlen vagyok.
Másfelől meg nem magammal beszélgetek, hanem veletek, az írom le amit a Ti gondolataitok elindítanak bennem, s ez van, hogy nem tetszik.

Igen én is úgy élek :))) Nem értetek most sem, miféle temetés van, vagy nincs. Ha gondolatfüggő vagy, akkor vagy magadban eltemetve, az elmédbe mélyre, mikor nem gondolkodásból válaszolsz meg valamit, nem rágod- csűröd csavarod a tudatalattid kerül felszínre, spontánul ezt kell előhozni a felszínre és ez, az amit sokan eltemetnek, de nem veszik észre, nem baj, mindennek ideje van Én sem vettem észre.
De gondolom most sem leszek értehető....nem baj, minden REND-ben van :)

...

(Léna, 2011.07.05 12:05)

"A belsőm is
(Ritus, 2011.07.05 08:49)
a valódi önmagm, őt az a valódi ami a belsőmben van!
Az vagyok én. Csak van, hogy az ember eltemeti magában magát, így érted?"
Pontosan tudom, hogy melyik a valódi énem. Erről beszélek, hogy én igyekszem úgy élni, hogy ne valami hamisságot tükrözzek kifelé, hanem igaz lelkem tárjam fel.

Ritus, mikor eltemeted magadban valódi önmagad, tetszik amit kívülről látsz? Mert nekem saját magammal kapcsolatban a válaszom: NEM! Ezért igyekszem minél kevesebbszer temetni. :))

Vagyis

(Mónika, 2011.07.05 10:22)

Rita te itt önmagaddal beszélgetsz? És akkor mi mik vagyunk neked?

Te jó ég

(Mónika, 2011.07.05 10:11)

Kábé ennyit tudok Rita válaszára írni. Kusza, zagyva-összevissza, eltusoló írás. Nem bántani akarlak, de sűrű magyarázkodás, ködösítés. Én legalábbis bocsánat, de nem értem. Nem értem, miért nem lehet szimplán nyilvánvalónak, egyenesnek lenni, ez nekem nem világos.

ja igen,

(Ritus, 2011.07.05 08:53)

amikor elutasítok valamit, akkor szépen megjáratom,utaztatom magamban, Én tudom mit utasítottam el, s hogy hogyan, s hogy miféle próba elé állítottam magam, magunk. Épülésünkre van!

A belsőm is

(Ritus, 2011.07.05 08:49)

a valódi önmagm, őt az a valódi ami a belsőmben van!
Az vagyok én. Csak van, hogy az ember eltemeti magában magát, így érted?
És nem másért, csak azért mert a sorsa így kívánja meg, akkor kerül a felszínre amikor kell, minden időben történik, ez a jó az egészben.
Senki nem hibás, senki nem gonosz, senki nem írígy csak más- más helyen éli ezt meg. Az egód sem rossz, mert olyan értékekhez ragaszkodik, amit nem kell feltétlen elengedni, át kell minősíteni fel kell emelni. Csak néha nem értjük hogyan mit miért honnan emelünk fel, ki. Tanuljuk magunkat mások által. Én sokat kaptam, minden szinten a Mónikától is az Ildikótól is és Anishától is, Anitól is, mindenkiben magam egy részét látom meg. Kezdem megérteni újfent a Zoé álláspontját a perszonokráciáról pl....és ehhez egy ilyen kis csattanás is kellett, ami kívül csattant csak belül nem. De tudom, hogy ki vagyok és mért, nézd a nevem mindent elmond rólam :) próbáld meg magyarul érteni, még nekem is nehéz :)
Ri (ir)-tus a tussal kiíhúzunk, kiemelünk valamit az írással kíhúzok magamból dolgokat kiemelek. Magamból mert a név amit használok rejti a monogrammomat is :)))
de azt is jelentheti a tus, hogy valamit eltusokok magamban az írással, amikor eltusolom, akkor elrejtem, az én olvasatomban. El tudom rejteni magam az írásban érzelmileg, gondolatilag, tudok semleges lenni, magamban, noha a kívüláll azt látja hogy nem vagyok semleges, mert a maga érzéseit látja bele, az vetül vissza a válaszából. Lereagálhatok bármit érzések nélkül, s az azért "jó", mert engedem magad meglátni. Ildikó is jó helyre állt bennem :) mert mutatott valamit arról, amiről tanulni valóm volt. Anisha azért ért, mert már elérte ezt a fokozatot amit én, de egy másik szinten még nem haladta meg, ahogyan én sem. Ezért látunk egyforma szemüvegen át. Ezért mondjuk, hogy nem vettük magunkra, mert nem érint már az önbizalmam sem, amit a Mónika írt. Az Ildikó hozzáállása viszont igen, s ez mutatott valamit rólam meg. Most ezzel dolgozom.

Van, hogy...

(Léna, 2011.07.05 08:21)

...nem értek egészen dolgokat. :)
Én pont úgy próbálok létezni ebben a világban, hogy valódi önmagam mutassam, ne egy más képet. És ha látható hiányosságok jelentkeznek nálam alapvető emberi tulajdonságok terén, akkor mielőbb dolgoznom kell azon, hogy pótoljam ezt a hiányosságot. :)

A Maya mondatait jó, nem szem elől téveszteni! !!! :)))

sosem mondtam

(Ritus, 2011.07.05 08:00)

hogy jobb vagyok, sosem mondtam, csak azt hogy más, hason más :) belül más vagyok mint kívül, s ha ide leírom kívülre a belsőm gondolatait azt azért teszem, hogy rám hasson :))) nem azért, hogy másra. Ezzel tanulom meg a magam tükrét :D éppen idejében.

Köszönöm Maya!

(Ildikó, 2011.07.05 07:19)

:)) egyetértek

egyeseknek

(Maya, 2011.07.04 21:39)

Vajon mitől vagyunk jobb emberek ?

Attól hogy felismerjük önmagunk hibáit, vagy attól hogy jóságunkal ámitjuk magunkat, miközben hibáinkat észre sem vesszük.

Ki tehát a bölcsebb ember ???

Aki felnött testben gyerek, vagy gyerekként is felnött , érett ember.

Úgy látom sok itt itt az okos ember, de kevés a bölcs. És ez szándékos célzás.

Ha az egyik abbahagyja a vitát, és elismeri hiányosságait , vagy éppen felismeri, akkor a másik miért folytatja?

Az agy legnagyobb csapda, nem tudom olvastatok e róla.De érdemes.

Valójában érdemes lenne elgondolkodni, miért is vagytok itt, ebben a fórumban. Hogy piszkáljátok egymást ?

Vagy megmutassátok a másiknak ,ti mennyire fejlett emberek vagytok , spirituálisan ???

Elárulom nektek ,a valódi tudás nem hivalkodik, és nincs szüksége mutogatásra, és egyéb fantasztikus dolgokra. És a fejlettség spirituálisan az összetartásnál kezdődik...

Az őszinte összetartásnál, ami itt is hiányzik, és nem véletlenül ennek a nemzetnek az egyik nagy feladata hogy megvalósitsa, végre egyszer.

Nektek ezt kellenne tennetek, megértéssel, együttérzéssel ,szeretettel.

Tudjátok, hibáimból tanulok, sikereimből erőtt meritek :-))

...........

(Mónika, 2011.07.04 19:47)

Nem is nevettelek ki. :-) Most nem.

:)))

(Ritus, 2011.07.04 19:35)

A mosoly a legjobb görbe :))) Én nem gondolom, hogy kinevettél :)))


1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6

Következő »