Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mosoly

2010.06.28

Ara Rauch: Mosoly

 

 

Egy mosoly, amit kéretlenül, önzetlenül adnak, megváltoztathatja a napodat. Akár az egész életedet is.

 

Az asszony egy fárasztó munkanap után állt sorban kenyérért egy furgon mellett, amely minden nap adott időben érkezett a patika szomszédságába. A kenyér finom volt és olcsónak számított, ő tehát igyekezett kifogni, hogy lehetőleg minden nap jusson belőle nekik is. A szeme ide-oda révedezett az utca túloldala és a sorban előtte álló, hajlott vállú öregember háta között, de nem fogta fel, mit lát: mindennapos szürke kötelességei zakatoltak az agyában. Most beugrik az óvodába a gyerekért, aztán hazaviszi, és paprikás krumplit fog főzni vacsorára, ahhoz éppen jó lesz egy kis friss kenyér is. Danika majd közben ellesz a tévével. Jobb, ha nem a szobájában játszik, mert akkor ötpercenként nyávog, hogy anya, gyere – ehhez most neki se ideje, se kedve, se türelme nincs. Sietnie kell, hogy elkészüljön, mire hazaér a férje.

Végre ő került sorra a furgon ajtajánál.

- Egy kilót kérek – mormolta fásultan.

Az eladó – harminc körüli nő – hátrafordult és leemelt egy kenyeret a polcról. Visszafordult és átnyújtotta. Az asszony felemelte a kezét az előre kikészített pénzzel, és felemelte a tekintetét is, egyenesen az eladó szemébe nézve. Az eladó rámosolygott.

Az a mosoly egy élő ajándékmosoly volt. Az ennivaló mellé lelki táplálékot adott: átmelegítette az asszony belsejét, felragyogtatva a színtelen utcát és a monoton, egyhangú napot. Az asszony hökkenten visszamosolygott, nem akarta elhinni, hogy éppen neki, pont neki és csak neki szólt az a finom, meleg, szeretetteli mosoly.

Eltette a szatyorba a kenyeret.

Az óvodában azzal lepte meg Danikát, hogy megkérdezte, van-e kedve a játszótérre menni. Most valahogy nem tűnt olyan életbe vágónak a sietség, sokkal fontosabbnak érezte, hogy a gyermekének örömet szerezzen. És büszkén dicsérte meg, amikor felmászott a mászóka legtetejére.

Otthon a tévé elé ültetés helyett ismét választási lehetőséget kínált fel a gyereknek:

- Van kedved főzni velem?

A kisfiú lelkesen bólintott, és teljes komolysággal összpontosított a krumplihámozás bonyolult műveletére. Az asszony meghatottan figyelte.

Sokáig dédelgette magában azt a mosolyt, amit aznap kapott. Még évek múltán is, amikor eszébe jutott, ugyanazt a csodálkozó meglepődést érezte, hogy miért éppen ő részesült ekkora ajándékban. Újra és újra átélte, hogy egyetlen pillantással át lehet adni a szeretet melegét. Megértette, hogy akiben ilyen energia van, az képes szétszórni maga körül és örömmé varázsolni a fakó hétköznapokat mások számára is. Mosolygott tehát, kéretlenül és önzetlenül, megváltoztatva annak a napját, akinek átadta az ajándékát.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

erről eszembe jutott

(Mónika, 2010.06.29 20:29)

Amit Teréz anya mondott, ami legalább olyan sokat adhat, mint egy mosoly: "A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen." Nekem sokat segítettek már pár kedves szóval, de akár egy mosollyal is.
Ha mindkettő szívből jön, szárnyakat ad annak aki kapja. Mély pecsétet nyom a lelkébe, ha a kellő pillanatban történik és ez sokáig aktivizálja önszeretetének képességét. Jó dolgok ezek.

mosolyok

(Ara, 2010.06.29 16:28)

Azt figyeltem meg, hogy a mosoly valahogyan összeköttetésben van a szívvel. Azt a szeretetet adja át, ami a szívben van. Köszönöm nektek a figyelmet és a mosolyaitokat. :)))

köszönöm . . .

(Kerion, 2010.06.29 16:01)

...kedves Ara. Egy VÁRATLAN szeretetteljes mosoly, egy símogató érintés MINDENT jelenthet, és évekre elkísérheti nemcsak azt, aki kapja, hanem azt is, aki adja.

mosoly

(Ildikó, 2010.06.28 21:28)

Nagyon köszönjük Ara!!!! Ez most éppen nekünk is a legjobb kor jött! Te aztán tudod mi a jó időzítés!!!

még egy mosoly

(Ara, 2010.06.28 21:23)

Köszönöm :)))

Mosoly

(Bea, 2010.06.28 21:11)

Köszönöm Ara a "Mosoly"-odat! És küldön Neked a Magamét:)

Mosoly

(fritzjames, 2010.06.28 21:04)

Szívből kívánom-itt is ugyanaz a "mosoly"-tükröződjön vissza minden betérő arcán!-Jani