Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyarság küldetése az új Aranykor küszöbén1

2011.09.06

A magyar milyen? Soroljuk a tulajdonságait! – Vendégszerető, végtelenül befogadó, az ingét odaadja a vendégnek akkor is, ha neki nem marad, elképesztően önzetlen és segítőkész, szinte már gyermekien naiv, iszonyatosan könnyen becsapható, megvezethető. Idealista, lelkesedő, tud eszmékért hevülni, nagyon sok művészt ad a világnak, nagyon sok felfedezőt.

A magyarnak miben van az ereje, a potenciálja? A száma? Nem, soha. Már az ókorban sem voltak sokan.

Ezért sem szoktam aggódni, hogy kevesen vagyunk, mert az ókorban a szkíták szintén kevesen voltak. Jó, sokat fogytunk, ez tény, de soha nem voltak a turáni népek sokan. A turáni népekre a szaporaság nem jellemző. Ilyen egyszerű a dolog.

A hunok például általában egykéztek, vagy egyséztek. A turáni mivoltunkból adódik, hogy nem vagyunk az a kifejezetten szapora nép, tehát nem a számarányunkban áll az erőnk.

A mi erőnk egyértelműen itt van, az agyunk. Ezt mindenhol elismerik, Amerikában is. Az egyetemeken pl. ha hallják, hogy egy ösztöndíjas pályázó magyar, akkor mindenkinek felcsillan a szeme.

Konferenciákon hallom: - Magyar vagy? Jaj, az egy olyan okos nép!

Tehát ilyen a hírünk a világban, és ez igaz is!

És mégis, ilyen elképesztően jó képességekkel rendelkező nép, aki egyben idealista, végtelenül naiv, gyermekien őszinte, nem tud hazudni, elképesztően könyörületes, a kegyetlenséget nem is ismeri.

Például népvándorláskor elég kegyetlenek voltak a népek, mindenki szinte. Akkoriban szokták mondani, hogy a vikingek végigdúlták Európa partvonalát és akármennyire is megszépült később, hogy ezek az aranysisakos legények jönnek-mennek, már kalandfilmekbe való, de akkoriban ez nem volt olyan aranyos és vidám dolog, mert bizony olvastam, hogy a templomokban megerőszakolták az apácákat, legyilkolták a papokat, a polgári lakosságot nem hogy nem kímélték, hanem általában az volt a forgatókönyv, hogy a férfiakat megölni, a nőket és gyerekeket elhajtani rabszolgának, eladni.

Ebben a korban minden nép ezt csinálta. A szaracénok, vikingek, mindenki.

Egy nép nem.

A magyarnál ritka az olyan szerep, hogy hódítóként vagyunk jelen. Nem vagyunk egy tipikus hódító nép.

Mi például mit gyarmatosítottunk? Semmit.

Max. Horvátországot meg Dalmáciát Szent László alatt, s azóta is, és már akkor a középkorban is a dalmátok azt mondták, hogy soha ilyen boldogok nem voltunk, mint a magyarok uralma alatt.

Jellemző, hogy amikor még gyarmatosítunk is nagy nehezen, akkor sem kizsákmányoljuk, hanem segítjük azt a népet.

Nagyon híres történet a kalandozások idején a Szent Galleni kaland: megy egy magyar csapat, odaérnek egy német kolostorhoz, német szerzetesek, és a szerzetesek meghallják a hírt, kongatják a vészharangot, hogy jönnek a magyarok…

Hú, mindenki megrémül, be a pincébe, mentik az aranyat, mindenki imádkozik. Megérkeznek a magyarok, leszállnak a lóról, előjön a kolostor vezetője, az öreg apát, a rendfőnök – és mondják, hogy térdre hullva, remegő szájjal latinul könyörögni kezd, hogy vigyék az aranyat, szedjenek le mindent, csak ne öljék meg az embereket, ne bántsák a testvéreket, a papokat.

A krónikaíró a következőt írja: a magyarok csoportjának vezetője leszállt a lóról, s ugyan egy árva kukkot nem értett az öreg pap hadovájából, de annyit látott, hogy könyörög, hogy valamit kér, leszállt a lóról, megölelte az öreg papot, és gyakorlatilag hátba veregetve próbálta nyugtatni.

Végre, amikor – félig latinul, félig németül – végre megértették egymást, és mikor az öreg pap kérdezte, aranyat, vagy mit hozzunk ki? A magyarok vezetője azt mondta: – Mit? Verjétek csapra a hordókat és hozzatok enni, mert éhesek vagyunk.

Az lett a vége, hogy egy óra múlva a német papok és a magyar hódítók egymást átölelve éltették részben Krisztust, részben a magyarok Istenét és mondják, hogy örök barátságot fogadtak.

Másnap a magyarok elmentek, és itt lett vége a kolostor meghódításának.

Híven tükrözi ez a történet is a magyarok általános viselkedését, a néplélektan arra utal, hogy az a nép milyen.

Egy ilyen nép, amelyik így viselkedik hódítóként – vagy a hunok, hogy a hadifoglyokat szépen hazaengedik, vagy a szkíták, ahol, ha az ellenség megsebesül a párviadalban, a szkíta harcos abbahagyja a csatát, és az volt a korabeli hadijog, hogy kísérje azonnal a táltoshoz… meggyógyítani.

Tehát egy ilyen nép, amelynek ilyenek az erkölcsei, mihez kezd egy Vaskorban?

Ahol az ilyen tulajdonságokkal minek tűnik? Gyengének. A Vaskorban a gyengének pusztulás a sorsa.

Tehát az, hogy miért olyan peches és miért olyan lejtmenet a történelmünk majdnem 1000 éve, ezért van, mert a Vaskor rezgése idegen tőlünk, merthogy aranykori nép vagyunk.

A Vaskorban ki nyer? Akik jó harcosok, bátor katonák a csatatéren? Nem!

Ez a középkorig így volt, de később a dolgok nem a csatában dőltek el, hanem a tárgyalóasztaloknál, kémkedésben, diplomáciai körmönfontkodásban, ravaszkodásban. A magyar ebben nem jó!

A magyar az olyan, mondjuk vidéken egy alföldi csárdában, hogy ha valakinek gondja van a másikkal, azt mondja, gyere ki a csárda elé, nézz a szemembe és állj ki velem.

Ez a magyar erkölcs nagyjából.

Az aljas módszerek, hogy szemébe mosolygunk, és amikor hátat fordít, bordái közé szúrom a tőrt, a hízelgés, a zsarolgatás, a diplomácia, a tárgyalgatás – ez a magyartól idegen.

A területeinket is soha nem a csatában vesztettük el, hanem mindig a tárgyalóasztaloknál.

Ezért pusztul Magyarország, és ezért ilyen lejtmenet a történelmünk.

Az összes prófécia azt mondja, hogy 2012 után Magyarország újra boldog lesz.

Nostradamus a 2012 utáni Magyarországról így beszél:

Ó Beáta Pannónia, Ó boldog Magyarország!

Mégis mi az, amire konkrétan sor kerülhet?

Ehhez meg kell néznünk, hogy az egyes világkorszakok hogyan tagolódnak.

A világkorszakokon belül vannak ún. paradigmák, ezek az uralkodó eszmék, áramlatok, irányzatok, az adott világkorszakon belül egyes területeken dominálnak.

Például a középkorban a feudalizmus volt Európában az a paradigma, az az általánosan elfogadott módszer, ideológia, amin berendezkedtek az európai államok.

Minden paradigmának van egy születése, van egy virágkora, amikor a legerősebb, s aztán elkezd hanyatlani, gyengül-gyengül-gyengül, és jön egy új paradigma, amit az emberek úgy látnak, hogy ez jobb lesz. S akkor az előző elpusztul és jön az új. Ami a helyébe lép. Ezt úgy hívjuk, hogy paradigmaváltás.

Egy világkorszakon belül több paradigmaváltás szokott lenni, és mit gondoltok, hogy egy régi paradigma, amikor jön egy új, azt mondja, hogy rendben van fiúk, szépen átadom a stafétát?

Természetesen nem, az előző, a kivénhedt paradigma vassal-vérrel, háborúkkal, gyilkolással megpróbálja megakadályozni az újnak a jövetelét. Erre borzasztó egyszerű példa a középkori parasztlázadások.

Már jött volna egy új, ami a feudalizmust meghaladta, de a feudalizmus még erős volt, ezért verték le például nálunk is a Dózsa-féle parasztlázadást. Elég erős volt még az öreg paradigma, hogy az újnak az orrára koppintson, hogy bocsi, de még erős vagyok.

Aztán amikor már eléggé kivénhedt lett az előző paradigma, akkor jött a francia forradalom és győzött.

Azért tudott győzni, mert már jönnie kellett az újnak.

A hagyományok azt mondják, hogy a Vaskoron belül – kr.e.3000-ben kezdődött, 5000 évig tart – egész pontosan 2012-ig.

A Vaskor delelője durván 0-ban, azaz Jézus születése idején történt. És a középkor, újkor, legújabb kor, az már a Vaskor vénülése, és végig paradigmák vannak, mindegyiknek van egy születése, egy csúcspontja, és halála, és jön a következő.

2012 azért érdekes, mert nem csak egy paradigma szűnik meg, hanem vele együtt egy világkorszak is.

Tehát dupla változás Magyarországon és a világon, paradigmaváltás és világkorszak-váltás is.

Az, hogy melyik világkorszak szűnik meg, azt már tudjuk, a Vaskor. És mi lesz helyette: azt is tudjuk, Aranykor. De melyik paradigma szűnik meg?

A feudalizmusban a fő értékmérő a földtulajdonlás volt. Akkor erős valaki, ha birtokol földet, ha nincs neki, akkor alulmarad. A feudalizmus gyakorlatilag földet, birtokot jelent. A feudalizmusban, ha van nemesi címed, akkor vagy valaki, ha nincs, akkor a korabeli jog szerint része vagy a birtoknak, azaz egy dolog, mint egy tárgy, olyan, mint a kapa vagy a vasvilla, hozzátartozol a földhöz, egy eszköz vagy, ami arra való, hogy azt művelje, de semmilyen jogaid nincsenek, csak kötelességeid, hogy dolgozz.

Nyilvánvaló, hogy ez hová vezetett, vagy hogyan működött Európában, gondolom, mindenki hallott az éhínségekről, a járványokról. Az iszonyatos kegyetlenséggel zajló szabadságharc-leverésekről, 1514-ben Dózsa idejében a vezetőket szadista módon pusztítják el, kb. 75.000 magyar lázadót abban az évben kivégeznek.

Utána jött a tripartitum a Werbőczy törvénykönyv 1715-ben, amely bosszúból a következőt mondta ki:

Magyarországon a magyarok nemzetének a tagja: a nemesség, a papság és a városok. Ezen kívül a következő mondat szerepel a Tripartitumban: minthogy a paraszt, jobbágy nem a nemzet tagja, ezért a magyarság jogi soraiból mindörökre kitaszíttatik.

Ez annyit jelent, hogy nem volt színmagyar valaki, ha nem nemes, jogi értelemben véve ebben az esetben nem magyar és nem a nemzet tagja.

Ez egy döbbenetes dolog, ha belegondolunk.

Kossuth és Petőfi pontosan ezért harcoltak, mert 1848-ban azt akarják, hogy a magyar nemzet része legyen mindenki, aki magát magyarnak vallja. Ilyen egyszerű.

(folyt.köv.)

------------------------------------------------------------------------------------------------

tovább a 2. részhez:

https://leleklanc.eoldal.hu/cikkek/magyarsag/a-magyarsag-kuldetese-az-uj-aranykor-kuszoben2.html