Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sejtemlékezet

2012.10.03

Sejtemlékezet

 

Több helyről és többször is hallottam ezt a kifejezést: sejtemlékezet. Jó ideig nem értettem tisztán miről van szó, az is gyanús volt, hogy talán megint kitaláltak egy új kifejezést, egy új gumicsontot, ami leköti figyelmünket, vagy amit el lehet majd adni az ezoterikus piacon. Ám ahogyan lenni szokott, egyszercsak összeállt a kép, és kétségeimet felváltotta egy érdekes felismerés, bizony létezik a sejtemlékezet, amit eddig esetleg úgy neveztünk, hogy dejavu (ejtsd: dezsavü), vagy karmikus emlék, előző életek képei, esetleg ezek keveréke. Mindenesetre az elmúlt héten mintha minden erről szólt volna, éppencsak össze kellett raknom a mozaikokból a nagyobb egészet. Néhány film, előadás és kutatási eredmény adta az alábbi írásom alapjait, amiben azt próbálom körbejárni, hogy mi a sejtemlékezet, és hogyan működik?

Ismerősen fog sokak számára hangzani amit Emoto vízkristályairól, Ranschburg Jenő anya-gyermek kapcsolatáról, az Élő-Mátrix c. filmből veszek alapul, de egy szervátültetésekről szóló film, és egy saját élmény is idevág, mindezek együtt pedig érzékletessé teszik, hogy miként is értelmezhető a sajtemlékezet.

Bizonyára volt már dejavu érzésed, amikor egy helyzet, egy helyszín, egy esemény  ismerősnek tűnik, és tudod, hogy azt Te már korábban átélted, jártál ott. Ebben bizonyos vagy, de nem tudsz elővenni egyetlen emléket sem ebből az életedből. Vagy előfordulhatott már az is, hogy egy dallamra, emlékeztél, ami  senkinek nem volt ismerős rajtad kívül. 

2 évvel ezelőtt a Bugaci Kurultaj-on nekem s volt egy nagyon izgalmas érzésem. A Kurultaj programsorozat valójában egy komplett időutazás volt számomra. A terület határában jurták, lovak és íjászok mindenfelé, beöltözött, korhű viseletben sok száz vagy inkább sok ezer ember. Van, aki csak kedvtelésből vett magára magyaros ruházatot, volt akinek a szerep kívánta meg. Mindenesetre az érzés, amit ebben a közegben átéltem, az olyan mélyre hatoló volt, olyan szívet tépően ismerős, és olyan finom érzések jártak át, hogy alig tudtam hazajönni. Sőt másnap egyszerűen vissza kellett mennem. Nem volt mese, ott kellett lennem újra, és megint átélni azt a roppant ismerős, és mélyről feltörő érzést, hogy én ilyen összejövetelen már voltam, itt minden ismerős, minden rítus, minden szer, minden hang, az egész vásári forgatag, a dobok hangja, a lovak dobogása a jurták látványa…..olyan otthonos és békés volt, mint az anyaméh.

Nem tudtam hova tenni az érzést, de heteken át ott volt velem. Fél évvel később véletlenül belecsöppentem egy dobkörbe, és ott estem a másik ámulatba. A dobok hangja, a kántáló énekek, a révülés, mintha egy törzsi gyűlés lett volna, és egyáltalán nem volt idegen, sem ismeretlen. Tudom, hogy voltam ilyen törzsi gyűlésen, ilyen szer-en egykor régen. De honnan vagyok ebben olyan biztos? Miért tudjuk ennyire biztosan, miközben eltelt több ezer év is, tehát nem lehetne róla semmilyen jelenkori emlékem? De kérdezhetném, hogy miért érzek rokonságot az indiánokkal, peruiakkal? Mi ez az érzés? Honnan jön? Hiszen sosem jártam a földjükön, nem találkoztam velük. – Érdekes ők is érzik a rokonságot, el is jönnek hozzánk népszerűsíteni a közös tőről fakadó kultúrájukat.:))

Erre mondták sokan, hogy sejtemlékezet. Na de mi az, hogy sejtemlékezet? A sejtjeim emlékeznek? Hogyan? Hiszen az én sejtjeim  7 évente kicserélődnek, megújulnak, honnan lehetne nekik több ezer éves emlékük? – Ámbár ilyen alapon már az is egy csoda, hogy 46 éves emlékük is van, miközben csak 7 éve élnek….Hm…..Ugye-ugye?!

Nos, az emberi testről még mindig nem tudunk mindent. Ez idáig a legelfogadottabb álláspont az volt, hogy az ember egy gépezet, amit az agy irányít. Csakhogy ez nem így van, és erre azok az orvosok és tudósok jöttek rá, akik a szervátültetésekkel foglalkoztak. Megfigyelték ugyanis, hogy a szívátültetésen átesett betegek személyisége az átültetés után megváltozott. Azt is megfigyelték, hogy a változás olyan irányú volt, hogy a személyiség a donor személyiségére kezdett hasonlítani. Nem egy példa van arra, hogy a befogadó test végül ugyanúgy halt meg, mint a donor. – Nos, a kutatókat elgondolkodtatta mindez, és azt kezdték vizsgálni, hogy hogyan lehetséges mindez? Ha ugyanis az agy a központ, és az irányít mindent, akkor ez a jelenség nem illik az eddigi logikába. Itt ugyanis úgy tűnik, hogy a beültetett szerv is információkat hordoz, és azt képes leadni az őt  befogadó új szervezetnek, sőt mintha az irányítást is átvenné az új testben. Ez felveti a kérdést, hogy a szív lenne az irányítóközpont, és nem az agy?

A feltevés igazolására szolgáló kutatások végül kiderítették, hogy minden sejtünk úgynevezett biofotonokat bocsát ki magából, de fogad is be a külvilágból. A biofoton parányi fényrészecske. Mondhatni: fénylények vagyunk.:)) A biofotonok mindenütt ott vannak, minden „űrt” kitöltenek, feltöltenek információval, és hatnak is egymásra. Addig a pillanatig, amíg a szerv, a sejt él, vagyis vérellátása van, addig ez a biofoton áramlás nem szűnik meg benne.  (Az auralátók alapvetően ezeket a biofotonok által keltett mezőt látják, mégpedig színesnek. Az auralátók tehát a biofotonok által keltett fényhullámokat képesek látni a testünk körül.)

A biofotonok létezésének igazolása, kimutatása mérföldkő a sejtemlékezet szempontjából. Talán már sejtjük, hogy a biofotonok azok az információhordozók, amik a donor szervből el tudják juttatni a korábban másik testben megszerzett információkat az új testbe, amiben az tovább él. – Érdekes, hogy a szervátültetésen átesett egyének közül nagyon sokan számolnak be arról, hogy a donorral kapcsolatban vannak, érzik a jelenlétét, érzik, hogy bennük él tovább az elhunyt személy.

Egy másik kísérlet Emoto nevéhez fűződik, aki vízkristályokkal végzett kísérleteiben arra jutott, hogy a vízkristályok az őket ért gondolati mintáktól változtatják kristályszerkezetüket, és ennek megfelelően is működnek. A szép, szimmetrikus, ép kristályok úgy keletkeznek, ha pozitív gondolatok veszik körül őket, és működésük is ennek megfelelően rendezett, szabályos. A hiányos, csonka, szabálytalan kristályok negatív gondolatok hatására születnek, működésüket illetően rendezetlenek, zavartak. Elgondolkodtató, hogy a testünk 70% víz, és mi a gondolatainkkal ezek szerint állandóan fertőzzük vagy éppen gyógyítjuk saját testünk vízkristályait, azaz  a testünket. A gondolat tehát információt hordoz.  Az Élő Mátrix c. film részletesen bemutatja az ide vonatkozó biológiai-orvosi kísérleteket, vagyis azt, hogy a gondolatok a fent említett fotonok formájában fénysebességgel száguldva hordoznak és közölnek információkat a testünkkel. Minden gondolat biofotonok millióit indítja útjára, melyeket a testünk adó-vevő szerve, a szívünk fogad, és ő továbbítja  a kapott információkat a többi szervünk, többek között az agyunk felé is a véráram, nyirokrendszerek útján, azaz folyékony, vízalapú közegben. Az agy csupán dekódoló, végrehajtó szerv. Az igazi irányítónk a gondolat.  A gondolat tehát a biofotonokból álló fényhullám. (Na, már megint a fénynél járunk...micsoda véletlenek, ugye? Nem furcsa? Hm….bizony hogy az. ) Az agyunk a kapott információ lekódolása után mozgósítja a testet, ennek megfelelően nevetünk, sírunk, mozdulunk, megbetegszünk vagy éppen  meggyógyulunk. És mindezzel egyidőben a sejtjeink vízkristályai a kapott információk szerint rendeződnek alakzatokba, lesznek szabályosak vagy szabálytalanok.  Elkészült a háttértárolás. Az információ eltárolódott a sejtek vízkristályaiban, amit a sejtosztódás során átadnak, átörökítenek az utódsejteknek is, szüntelenül, és változatlan formában, ameddig azt az információt felül nem írja valami más. Például egy másik gondolat. Kívülről, másoktól érkező, vagy magunkból kiinduló gondolat.

Eddigre már igazán látszik, hogy a sejtjeink valóban  emlékezni tudnak, hiszen információkat tárolnak a vízkristályaiban. Mi tehát a sejtemlékezet? Minden gondolatunk megtestesülése  a sejtjeink vízkészleteiben. A sejt, mint egy cserélhető adathordozó tárolja a gondolataink által beleírt információkat. A gondolatot persze ki kell kicsit tágítani az érzések irányába is, mert az átélt élmények, traumák, sikerek vagy kudarcok is gondolati mintákat hoznak létre bennünk, tehát beíródnak az emlékkönyvünkbe, a sejtjeink emeléktárába. Ez maga a sejtemlékezet biológiai lényege.

Térjünk kicsit vissza oda, hogy mi a dejavu, vagy hogyan jelentkezhet bennünk olyan érzés, emlék, amit ebben az életünkben biztosan nem élhettünk át? Honnan jön az emlék? Valamelyik sejtünk olyan régi, hogy több ezer évre visszamenőleg is emlékszik? Nos, a sejtmegújulás ellenére a sejt maga nem változik, az új sejt is azonos mindenben a régivel. Na de akkor sem éltünk több ezer éve ezekkel a sejtekkel, akkor honnan az ősi emlékkép?

Nagyon egyszerű a válasz: szüleinktől, nagyszüleinktől….stb….legősibb ősszüleinktől való.  Az előbbi gondolatok mentén menjünk vissza egy kicsit az időben, és legősibb ősszüleinknél kezdjük a vizsgálódást. Éltek egy bizonyos korban, kultúrában, ami érzéseket, élményeket idézett elő bennük, amit sejtjeik elraktároztak. Megszületett első gyermekük, aki test a testükből, vér a vérükből, dns mintázatuk kettőjük keveréke. Átélt és megélt emlékeikről, érzéseikről mesélnek éveken át utódaiknak, átéreztetve velük is a saját korábbi élményeiket, érzéseiket. Mesében, dalban, játékban, történetekben mondják el életük eseményeit, beléjük ívódott, elraktározott élményeik és tapasztalataik információit. Ekkor valójában az utódok sejtemlékezetét programozzák be, röviden átörökítik emlékeiket az utódokba a gondolataik által. És ez így megy generációról generációra. Egy egészen pirinyóka arányban, de még valahol valamelyik sejtem hordozza összes ősapám, és ősanyám emlékét, életét, tapasztalatait. És ha én több ezer évvel később hasonló terepen járok, az belémhasít, mert aktiválódik a sejtemlékezet, ami még hordozza az őseim által megélt információkat. – Amennyiben elfogadjuk a reinkarnáció tényét, akkor ott újabb kérdések is fölmerülhetnek, mégpedig az, hogy nem csupán a sejtjeink, de a lelkünk, tudatunk is hordozhat átöröklött információt, így az információ nem csupán az anyaghoz kötődik. Sőt, mint fentebb láttuk, a biofotonok, mint fényhullámok közvetítik azokat egyik helyről a másikra. Hogy a mai technikához hasonlítsuk, a számítógép kábeleiben, csipjeiben, áramköreiben áramlik az információ – ezek a biofotonok, és talán a véráram is - és vannak háttértárolók, amik őrzik az adatokat. Ezek a sejtjeink vízkristályai, a számítógépen a winchester, pendrive, CD, stb.  A tudatunk és lelkünk, ami örök, biofotonokban (mint fényhullámokban, melyek lényegi részünk) tovább hordozzák, átörökíthetik lényeges és fontos emlékeinket ugyanúgy, mint egy CD.

Hogy a szülői gondolatminták mennyire átöröklődnek az utódban, arról Ranschburg Jenő beszélt egyik előadásában, amiben kifejtette, hogy egészen a serdülőkor kezdetig ellenőrizetlenül fogadunk be minden szülői gondolatot, érzést, azon felül, amit egyébként génjeinkben is már eleve hordozunk. A serdülőkorig tehát egy felettes Én uralja gondolatainkat, ettől próbálunk azután leválni, ami mint ismert, igen fájdalmas tud lenni mindkét oldalon, de szükséges az a folyamat, hogy a valódi én ki tudjon alakulni, és a saját útját járhassa. Ehhez felül kell írni a tárolt változatot egy újra, az egyéniségünk és életfeladatunk szerintire.

Ha tehát a dobok hangja ismerősen cseng bennem, felébreszti szunnyadó emlékeimet, az azért lehetséges, mert sejtjeim egy pirinyóka részében tárolódott egy ősi érzés, egy ősi gondolatminta, és a régi helyzet megismétlődése aktiválja ezt az emlékképet bennem. A sejtemlékezet legszebb esete a dejavu érzés, amikor például egy távoli ország egyik városában járva, ráismerünk egy épületre, ahol korábban már jártunk.

A sejtemlékezet teszi lehetővé, hogy tudatalattink mélyére ásva – itt raktározódnak az emlékek is – olyan dolgokat is elő tudjunk hívni, amit nem ebbéli életünkben éltünk meg. Elég ha őseink egyike átélte azt, vagy mi egy korábbi életünkben. A sejtemlékezet segítségével tárhatnak fel pszichológusok korábbi életeket, vagy újszülöttkori emlékeket is, és ezen keresztül tudják meg is gyógyítani a sérülést. Ehhez a hipnózist hívják segítségül.

A téma folytatható lenne az álmainkban felidéződő képekkel is, ami véleményem szerint szintén lehet sejtemlékezet alapú. Talán már ezt is tudják a kutatók….vagy talán éppen kutatják. Azt hiszem az agyunk működése csak egy epizód az emberi test megismerésében, sokkal izgalmasabb kérdés az információáramlás kutatása, ami nyilvánvalóan az agyunkon kívüli világból érkezik.

 

(V.Ildikó)